Soká hurcoltak templomba, anélkül, hogy értettem volna, aztán kezembe vettem a lelki életemet. A keleti tanokban találtam átmeneti nyugalmat ekkor, buddhizmus, tao, gyakorlatok, mely nyugalom aztán a Jézusi tanítás és a saját gyerekkori elutasításom vizsgálatához is erőt adott. Valami vonzott ugyanis. Felé. Hogy ki ő, mi ez – mi ez, ha a saját korábbi élményeimet és ítéleteimet lehántom. Az elmúlt évek ezzel teltek. Minden reggel olvasom a szavait, ahogy fennmaradtak, és nagyon szól hozzám. Minden áldott nap. Konkrétabb, hasznosabb, követhetőbb számomra minden másnál, sőt, a szeretet középpontba állítása által – Istent és embertársakat – magasabb rendű, mert Igazabb. Nekem. Így érzem. Hogy tovább megy, mint a kelet, sokkal-sokkal tovább, hogy a legtisztább tanítás, ami valaha a Földre érkezett. Nem kell egyetérts. De számomra akkor is így van.

Másrészt viszont nem minden egyeztethető.

Saját belső élményem, hogy Ára van a “jézusi útnak” – nagyzoló ez így, de mégis – tehát ára van, a köztes évek, kelet és az ezotéria tanai és módszerei közül nem minden egyeztethető ezzel össze. Sokminden igen. A szeretet például nyilvánvalóan. A jelenlét keleti tana már kevésbé, mert a Kelet maximája, a nem akarva cselekvés feloldozást céloz, tehát nem engedi a nagyobb Akarattal összhangban való személyes részvételt, értve ezalatt, hogy a kelet nem néz a pillanattól ki, Van, míg ezzel szemben Jézus a nagyobb Akarat szolgálatában, Célt sejtve, Irányt bizonyosan tudva, személyes Akarattal élt, és példaként ezt hagyta. Saját tapasztalat, hogy engem ez soká feszített. Az Akarásomat magam mögött hagyni próbáltam éveken át a keleti értelemben, megvilágosodni, de ez nem sikerült, hanem épp az Akarásom funkcióját és helyes használatát fedeztem az utóbbi években fel.

Másrészt az örök élet.

Soká volt számomra képletes. Ez. Hogy valami más, szellemi minőségben – atma, szellem test, stb. – létezem majd tovább, hogy bizonyára így érti, ami a köztes élet és új születések körforgását abszolút megengedte, hogy tehát vissza-, vissza-, visszatérek ide, tapasztalok, csiszolódom, halál, feldolgozás és felkészülés az életek között, ami a valódi iskola, itt pedig csak házifeladat, az újabb és újabb ciklusokban, míg aztán egyszer majd már nem kell többé ez a durva környezet, hanem tisztán szellemi világokban folytatom az utam tovább. Spirál volt a képem, hegycsúcs felé életek során át emelkedő körkörös út, ami a csúcson más minőségbe vált át, és hogy az örök élet, a végső beavatás, a földi sorozat után, amikor készen vagyok. Gondoltam. Majd elbizonytalanodtam. Mert Jézus sorozatosan egyértelmű az élet egyszeri konkrétsága dolgában, ami után ítéletet és feltámadást ígér, élet és átváltás között tehát nem életek sorozata, hanem “alvás” vár, az általa mondottak alapján egyértelműen, jelen nem lét, az ítélet pillanatáig.

Akkor tehát melyik?

Életek sorozata, amint az ezotéria tanítja, keleten ráadásul személyes Isten nélkül, hanem nirvána, tehát a ki- és átlépés, egységbe merülés, végső feloldódás a sok körforgás után végül a kerék közepére váltva, ÉS ezzel tehát a személyiségem vége IS a reintegráció által, hiszen az egységben belül külön többé nyilvánvalóan nem állhatok, vagy egyszeri élet, ítélet, átváltás és folytatódó út. Nos? Melyik? … A magam részéről soká próbáltam egyeztetni a kettőt. Hogy életek itt, és aztán majd az örök, de jobban vizsgálva ilyet senki nem tanít, hanem csak személyes megbékítési kísérlet, ami a nyugati ezotéria jellegzetessége. Hogy tetszik az újjászületés, mert meghalni, végső ítéletet a mostani élet után, ettől félek, legyen még több esély, fejlődhessek, de másrészt a személyes örök életről, tehát a személyiségemről se kelljen lemondjak. Bennem ez volt. Azonban ez bennem iskola és tanító nélkül volt így,

félelmem és önimádatom okán.

Egyrészt. Másrészt Jézus nem csak egyértelmű az egyszeri élet, halál, ítélet modellben, hanem minden más tanításában is az, és azokat szó szerint tapasztaltam igaznak az elmúlt évek alatt, értelmet nyert sok korábban nem értett részlet, Szentháromság, példázatok, rítusok és ünnepek, békém van mindezzel. Értem, Látom, mindet – tehát kivétel aligha valószínű. Hmm. Hamvas sejtette ezt, kései írásaiban jól látható, vele ebben egyetértek, hogy Jézussal a dolgok rendje, a világ működése valtozott alapvetően meg, fontos Merni rámutatni, hogy a körforgást a linearitás váltotta kétezer éve fel. Ezt gondolom. Hogy Jézus által egy addig ismeretlen út nyílt az emberiség számára konkrétan meg, amit Buddha, Lao-ce és Zoroaster még nem ismert, mert nem ismerhetett, a Jézusi megváltás lényege ez, Az Út, ami az emberi választáson múlik, és mindenki számára nyitott.

Szeress!

Másrészt az előttem élt óriások váláról nyújtózva a körforgást tételező modell értelme is dereng egy ideje, amennyiben is saját konkrét élményem az emberi létem kettőssége, az Isteni, a Tiszta, a Helyes Utat minden pillanatban ismerő csendes nyugodt Hang, és az emberi, sőt állati, sorozatosan bukdácsoló, helyesen választani gyakran képtelen, de annál hangosabb egó együttese vagyok. Én és ÉN. Ketten vannak, vagyunk, és mintha a tapasztalataink tehát az utunk lennének mások. Ezt érzem. Hogy az emberi mechanizmus és az isteni szikra, sőt egy konkrét Isten-szikra fúziója az ember, akiknek a jövője nyilvánvalóan közös, mármint együttességünknek közösen van CSAK az én személyiségemet továbbvivő jövője, de a múltunk eltérő. Az emberi tudatom és az “Isten-szikrám” múltja. Tehát emlékei. És EZ engedi számomra a körforgást múltbeli élményként felidézni, Isteni rész, annak ellenére, hogy az emberi életem valójában mégis egyszeri és lineáris.

Mert.

Vélekedésem ma, hogy az isteni bennem örök, sőt szellemi, a Földön messze túlról, közvetlenül az Atyától érkezett, egyedi és konkrét, mint mindenki másban is, tehát személyes vezető, velem, ami Felé a tökéletesedés útján mindenkit Ösztönöz, és másrészt az Atya jelenlétének, tehát bennem való tapasztalásnak is eszköze, akinek, igen, lehet én előttem múltja. Az isteni résznek. Pontosan mert örök. És mert az út lineáris. Vélekedésem, hogy ha egy konkrét Isten-szikrát hordozó személy a Atya Akaratához, tehát a benne való túléléshez, tehát az örök élethez nem jut el, akkor neki ott vége. A személynek. Tehát a személyiségnek, aki az az emberi egó, AZONBAN a benne útitársként jelen lévő szikrának, tehát az isteni résznek nem, sőt az Isten-rész által a megőrzésre érdemes, mert a Világot, tehát az Istent gazdagító tapasztalatok is túlélnek, és aztán amikor ez az Isten-szikra új személybe kerül, akkor viszi mindezt magával, és ez, tehát a korábbi kudarcos, mert egó-Isten egyesülést, tehát pozitív ítéletet és örök életet nem keletkeztető élet, a korábbi konkrét személyiség széthullását eredményező tapasztalatok tömege tűnhet nekem ma úgy, mint előző élet.

Csakhogy ez NEM az enyém.

Az enyém egyszeri. MOST van. Az emberségem. Az egómnak NINCSENEK emlékei. És a bennem működő segítő, az Isten-szikra emlékei bár esetleg hozzáférhetők, de egyáltalán nem biztos, hogy nekem hasznosak, mert nem az én életeim. Hanem csak életek. Korábbi, igen, de “bukott” életek. Ez a vélekedésem. Amivel ma totális békém van. Hogy tehát az emberi tudatom, az ebből fakadó személyiségem szuverén és abszolút, amennyiben szabad akarat révén az életem ura vagyok, de NEM lesz következő esély. Hanem az isteni és az emberi fúziója a dolgom, Helyem a világban, az Akarat szolgálatában így elfoglalni, és aki ezt megteszi – nem a megvalósítás százalékos aránya a lényeg, hanem a szándék teljessége, aki teljes szívével és teljes lelkével erre törekszik – annak valóság az örök élet, mégpedig a két lélekrész közeledése, majd egyesülése nyomán, aki pedig ezt nem választja, hanem az Igazi Kapcsolódás, tehát a Szeretet helyett maga körül, tehát önimádatban pörög, az bizonyosan végleg hal a személyiség értelemben meg, teljesen függetlenül attól, hogy a benne lakozó Isten-szikra az értékes tapasztalatokat ettől még tovább visszi.

NEM elég tehát Jézust az ezotéria mellé emelni.

Sokakat látok így. Hogy keleti út, mellé jó lesz ez a Jézus, mint egy tanító, vannak mondásai, beemelem tehát a személyes panteonba, az Isteneim közé, mert Redfield, Szepes Mária, Steiner és Tolle mellett immár Jézust is olvasok. Ami nagyszerű, de még kevés. Ugyanis amit ő mondott és mutatott, tehát a Jézusi példa önmagában teljes és gyakorlatilag csak magában választható, mert minden mást kizár. Ugyanis a Szeretet választása, a nagyobb Akarat szolgálata, a Helyem elfoglalása, az Isten imádata mind cselekvő részvételt követel meg, és ez gyakorlatilag tesz minden mást feleslegessé. Asztrológiát például és tartot kártyát. Ugyanis az érteni Akarás NEM szeretet. Hanem félelem és bizalmatlanság. Nem kell a jövőt érteni. Hanem Bízni és Csinálni a feladat, aki tehát újjászületést remél, vagy bármilyen segédeszközre támaszkodik az egészen egyszerűen nem tart még itt. És ez abszolút NEM baj. Soká csináltam. Korszakosan normális, abszolút, de VAN tovább, és a Tovább, tehát a Jézusi út valóban teljeskörű, ami a Király és a Királyné, tehát egyben a Közösség születése.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés

Akkor ajánlom, ha érdekel mélyebb tartalom, vagy ha támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.