Nem jó elöl menni. Sőt. Rossz. A hátrébb lévők vélt igazuk rettegő tudatában ostorozzák folyamatosan, aki előrébb jár, és változtatni próbál – a világ nagyon kicsi része fogadja a változást örömmel, az emberek aprócska része kapcsolódik szívesen az újhoz. Nem látják, mert nem láthatják, mert keveseknek szól, és te semmit nem tehetsz. Hanem csak mész, elöl, mert neked ez az igazságod, és így égsz kanócként a fény oltárán el. Az életed adod, és közben ráadásul kétségek is kínoznak. Hogy jól csinálod-e. Hiszen modulálhatod a fényt. Ha csökkented, mert fátylakat tartasz elé a kommunikációdban, akkor ezzel arányban érthetőbb lesz a mondanivalód, tehát csökkentheted a látszólagos távolságot az utánad jövőkhöz képest, amitől kevésbé botránkoznak és jobban értenek majd, tehát szeretve érezheted magad. Másrészt ezzel arányban a zajba is jobban beleveszel, nem válik ki, nem különül el, amit mondasz. Sikeres ettől még lehetsz, persze, ha óriásplakátról tudod az üzenetedet hirdetni, ha viszont nincsen erre erőd: beleveszel a zajba. Méltán. Mert szeretet-elfogadás-siker reményében lejöttél a hegyről. Sérül az üzenet, tompul, koszolódik a fátylak által, amiket a közérthetőség érdekében ráhúzol. A másik lehetőség, hogy fel is csavarhatod a fényt, szíved lelkesedésének mámorát erőn felül áldozva, ami által világítótoronyként emelkedsz ki, és ezzel arányban már nem éreznek majd maguk közül egynek az emberek, hanem eszmévé válsz, akit megszállottan követnek. Amíg bírod. Egyesek. Mások erőből állnak majd ellen, miközben átverést és szektát kiabálnak zsigeri gyűlölettel, és mindent megtesznek, hogy ellehetetlenítsenek – a növekvő erő arányos ellenerővel találja magát szemben, amibe könnyen ég ki, erőtlenedik el, bukik bele, aki e próféta szerepet vállalja.

Mondom, mert próbáltam.

Megoldás? … A megoldás – az én szubjektív élményem erről ma –, hogy (1) felhagyok a taktikázással, tehát nem foglalkozom tovább azzal, hogy a világ mit szól, hogy hogy értenek többen vagy kevesebben, (2) világosan megfogalmazom a küldetést, amit szerintem el kell végezzünk, amire Téged is hívlak, (3) aktívan kezdeményezek azok felé, akikkel érzésem szerint dolgom van, mégpedig nem csak beszélgetéseket, hanem adnom kell nekik, részt, beleszólást, hatalmat, mert szükség van rájuk, együttműködés csakis így születhet, ha az ember osztani kezdi, amit nem lenne muszáj. Honfoglalásban vagyunk. Egy új világ születése fáj, ezt érezzük, és ez lehet nagyon félelmetes azoknak, akik nem értik, hogy mi történik. Urakra van szükség. Mert csakis Urak vállalhatnak felelősséget, mert csakis ők tudnak, tehát csakis Urak tudják orientálni a tömeget.

Az igazsággal kell menjek.

Azon, hogy viszonylag elöl járok, nem tudok változtatni. Tény. És azon sem, hogy nekem is haladnom kell, tovább, mert az embernek fejlődnie muszáj – “küzdve küzdj és bízva bízzál”, az élet lényege ez. Így tehát mennem kell, és az emberek nagy részéhez képest elöl leszek. Óriásplakátokhoz se pénzem se kedvem, és próféta sem akarok már lenni. Hanem közösséget vágyom. Együtt haladó közösséget. Az Énakadémia az Útonjárók Közössége, de nem az ÉN közösségem. Mármint az, persze, hiszen én vezetem, de nem tudok ennyi emberrel hatékonyan kapcsolódni. Évek óta vergődünk már ebben, hogy engem valahol látott, ezért lép be, velem szeretne kapcsolódni, és én nem tudok eléggé/eleget ott lenni. TÖBBekre, RÁD, VEZETŐKre van szükség, és nekem támasztani a Dolgom. Követve vezetni. Az én közösségem azok, akik segíteni AKARNAK nekem, amihez tisztábban KELL immár kommunikáljam azt, hogy MI ez, hogy miben segíthetsz.

Mehr Licht!

Több fény, több megszállott, több szövetséges kell. Több kanóc, akik együtt égve jobban látszunk. Sok ember megfordult már nálunk az elmúlt években, aki magában hordozta ennek a lehetőségét, aki szerette volna ezt. És nem tudtunk, nem tudtam elég jól segíteni nekik. Elmentek. Elmentek, és kapcsolódtak máshol, más módokon próbálkoznak. Elmentek, mert mi nem adtunk elég és elégjó segítséget, nem oktatunk módszert (nálunk az őszinte emberség a módszer, EZT oktatjuk csak, egyéni kapcsolódásban vagy csoport keretek között), nem adunk technikákat, és az emberek nagyrészt technikát, papírt, megerősítést remélnek, hogy felelősséget merjenek mások életében vállalni. Meg persze azért is mentek el, mert az Énakadémia Közösség magában (még) nem volt elég nagy piac, nem voltunk (még) elég sokan. Végül pedig, ami ma nekem legfontosabb: Küldetést sem adtunk. Nem volt eléggé világos, hogy MIN is dolgozunk mi itt együtt, min dolgozik, aki nem bárhol, hanem az Énakadémia Közösségben segít embereket, tart csoportot, épít közösséget – nem volt elég lelkesítő. TÖBB FÉNY kell, immár tőlem is, immár ebben is, hogy MIT is csinálunk mi itt együtt.

Új világot építünk.

Azt a világot, ahol jól vannak az emberek. EZ az első feladat, hogy (1) minél többen legyenek jól úgy, hogy ehhez egymás tapasztalatait használjuk – amihez a bátor őszinteség vezet. Másrészt ez nem végállomás magában, hanem köztes lépés: minél többen legyenek elég jól, HOGY (2) célt, küldetést, ügyet, tehát együgyűséget és ehhez alkalmas társakat és segítséget, új életet találjanak. Új világot építünk, ami egyének új életét jelenti, csakis ezzel arányban valós. Új világot építünk, aprócska tűz még csak a sötét éjszaka közepén, nagyon kicsi, de valós. Melegít. Embrió még csak igazából, vagy legfeljebb magzat, születés előtt van – optimistább verzióban: a szülési fájdalom, amin most megyünk át. Érzem, hogy fáj. És tudom, hogy sokan érzitek ezt. Új, együgyű világ születik, és mi már akarjuk, tehát nyomjuk-sürgetjük, de hogy mit is szülünk így együtt, annak megértéséhez a mi kis mikro szintünkről emberiség makróba, évezredes távlatba kell egy pillanatra lépni… Mert nagyobb, mint gondolod. Nagyobb mint gondoltam. És tehát, persze, sokkal többen is kellünk, és sokkal lassabban is megy.

Azt a világot építjük, ahol minden ember az útján jár, helyén halad.

A minták által meghatározott hierarchikus világ (monarchiák, vallások, patriarchátus) csődje után a tudatos világ haldoklik épp (liberalizmus, demokrácia, egyenlőség), és a céltudatos világ van születőben (küldetés, bizalom, együgyű egység). Külön izgalmas, hogy ezt konkrét országok meg is személyesítik. Amerika az alulról szerveződő liberális demokrácia letéteményeseként szárnyalt két évszázadot, és győzte le a Brit Birodalmat (meg persze az egyéb európai kisebb királyságokat). Miközben másrészt a gazdasági szükségszerűség (olcsó munkaerő) és kulturális hagyományok (tisztelettudó szorgalom) okán Kína emelkedett vissza, mint a felülről szervezett mintakövető állam (szerveződési modell) hatalmi centruma. De ez senkit ne tévesszen meg!

Két nagyhatalom birkózása egy harmadik születését fedi.

A harmadik modell 2000 éve fogant, de mostanra születik csak meg, mert (1) nem voltunk rá emberileg készen, az egyén és a köztudat sem tartott ott, (2) a hierarchikus világ bukása után az egyenlősdi is válságba kellett jusson. Ami a maga teljességében Európában történt meg. Európa romokban hever, világkép válság nyomán (rég nem keresztény már) a demokrácia is válságban van, lassú egységesedés után a töredezés nyilvánvaló, amit NEM a demokrácia előtti, immár elavult “nemzeti” logikához való visszatérés (kínai-orosz modell), hanem egy Új Küldetés állíthat majd meg. Európa az Új Világ méhe. Fényes múlt tükrében fájóan jelentéktelen kontinens, 750 millió lakóval, aki nagyhatalom “kellene” legyen. De nem az. Vágyik azzá lenni, újra – épp csak a fókuszpontot kell megtalálja, ami mentén ez lehetséges lesz. Az innovátor mindig is Európa volt (Amerika európai eszméket valósított meg), és most is itt születik az új.

Együgyű, tehát Egységes Világ épül.

Tudom, hogy idealisztikus álmodozásnak tűnik, de én ezt érzem és látom magam körül, semmiféle kétségem nincsen. Európát olyan eszme és vezető fogja egységesíteni (Unió!), aki új világképet, modellt, nemzetek fölötti szerveződési logikát hoz, mégpedig nem fülölről, hanem a tömegek támogatása okán, amit az internet immár lehetővé is tesz (bár eddig ezt még csak kezdetleges célok / félelem, a visszarendeződés erői által láttuk működni, ld. Brexit, Trump). A Céltudatos Világ – együgyű világ, világ 3.0 – különlegessége, hogy nem földrajzi alapon szerveződik majd már, mert az internet mindenkinek személyes identitást adott, bárki bárhova szabadon kapcsolódhat, és a web3 eszközei által nem egyszerűen szavazói, de részesei, tehát tulajdonosai leszünk az új világnak mind, nemzetiségtől, nyelvtől, állampolgárságtól függetlenül. Így tehát az együgyű világ állami-politikai jelenségektől függetlenül jelenik majd meg, elsőre látszani sem fog, hogy minek a kezdeménye, aztán szép lassan egyre több ember kapcsolódik majd, és a közösség véleménye a klasszikus hatalmi területekre is kiterjed, míg aztán nem lehet majd vele szemben politizálni sem már, mert nélküle nem tudsz többséget szerezni.

Bizonyos vagyok ebben.

Ahogy abban is, hogy az Egy eszme – ügy –, ami a világot egyesíteni képes, tehát az egy-ügyű világ fókusza: Isten. Valamint, hogy én ennek az ügynek az egyik hírvivője vagyok, az én munkám lényege EZ, erre gondolok, amikor azt mondom: “Legyen mindenki boldog!”, ezért Együgyű Kft. a cégünk neve, és a Humania ennek akar platformként szolgálni, ezért a blockchain forradalom iránti vonzódásom, és ezért változtatok folyamatosan – és EZÉRT nem nyugszom, míg gyorsuló növekedés nincsen, mert tudom, hogy nem elég jó még addig a “játék”. Másképp: amit én csinálok az egy kísérlet a sok közül, ami az Együgyű Világ nukleusza lehet. Vagy nem. Az egyedüli kérdés, hogy mi van előbb: rájövünk hogyan növekedhet, vagy én belehalok a próbálkozásba. Amit nem képletesen értek. Túlhajtom magam, és túlstresszelem, immár évek óta – aligha bírom soká, ha nem jön segítség.

A gond (számomra), hogy ember vagyok.

ÉRTEM a célt, LÁTOM a lelki szemeimmel, BIZONYOS vagyok benne, tehát AKAROK (vágyom) ott lenni, így nem tudok nem türelmetlen és elégedetlen lenni, különösen mikor napi tapasztalatom, hogy milyen borzasztó lassan haladunk. Nem tudom miért kezdtem írni, írnom kellett egyszerűen csak, de így visszanézve talán leginkább ezért. Hogy Neked elmondjam MIN dolgozunk, és magamnak elmagyarázzam, hogy mennyire NAGY változás ez, fantasztikusan nagy, egy új világrend születése. Évszázados folyamat, és fantasztikusan messze van még, hogy átüssön, amin dolgozunk. (Másrészt, ki tudja. Az internet és a covid nagyon felgyorsított folyamatokat, akár gyorsan is jöhet.) A racionális agyamnak írok. Hogy NE erőlködjek ennyire. NE, mert nagy a Feladat, és azért SE, mert ha jó látom mindezt, akkor szükségszerű a siker, nem azon fog múlni, hogy én belehalok-e. Miközben másrészt mégis. Azon is. Sok ilyen kis apó és jelentéktelen ember erőfeszítésén múlik. Mint én. És Te. Mert nincsen itt más, aki helyettünk megcsinálja. Keress meg, segíts, ha magadénak érzed!

Kapcsolódnunk kell.

Többen. Aminek a kulcsa a hogyan. Nem vagyunk elegen, ami nem azt jelenti, hogy az emberek hülyék, hogy nem értenek minket, és nem csatlakoznak tömegesen – hanem hogy MI nem csináljuk elég jól. A kapcsolódáshoz cél és keretek szükségesek. És hogy emberek sokan gyűljenek, ahhoz lenyűgözően lelkesítő cél, és emberfelettien helyes keretek kellenek, hogy lelkesítően egyértelmű legyen bárki számára, aki az ügyet már érzi, hogy ezzel itt, velünk, együtt kell foglalkozni. Nem vagyunk elegen, tehát: tovább kell lépjek. Én. A vízió erejében (cél amiért csináljuk) és a mód helyességében (hogyan csináljuk). Maximális FÉNYre van szükség. Tehát, akkor, ismétlem a küldetést, hogy immár mindenki számára világos legyen, aki itt résztvesz:

Új Világot Építünk!

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!