Menu Close

Ember-s-Ég

Mit Tennél, ha nem félnél?

Tag / Vallás

A Kapcsolódás Rend, a Rend Kapcsolódás.

Kapcsolatra azzal arányban vagyunk képesek, amennyire a Rendet elfogadjuk. Napok óta írok erről, de akkor legyen most így is kimondva. EZ ugyanis a Lényeg. Rend van a világban, és amennyire ebbe belesimulni tudok, azzal arányban hasznosulok, tehát vagyok a magam Helyén erős, nyugodt, harmónikus, tehát Rend-es és Rend-ezett, tehát Bizalommal és Szeretettel teli, ennek adására és fogadására, tehát emberi kapcsolódásra képes, Continue Reading

Ego Show #6 – Pünkösd, avagy Élet a valláson túl

A hatodik adás témája, mi is lehetne más Pünkösd vasárnap, a vallás, pontosabban az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, ezek korszakos jelentősége, hogy melyik mi, és hol és miben jelentkezik, az én tapasztalatom erről, a „vallás”, mint a megértés korszakai, mint annak leképeződése, mindez az én személyes tapasztalataimon keresztül bemutatva, értelmezve, szintetizálva és feloldva … vigyázat, személyes … sőt, helyenként érzelgős is. Continue Reading

Atya, Fiú, Szentlélek

Isten emberré válásának, tehát a Mindenség, a Kiáradás, a Teremtés megnyilvánulásának Csodájáról a Karácsony szól, a Születés misztériuma, aki valóságosan Isten Fia, szó szerint, az Atya Egy-szülöttje, aki az Én Vagyok, a MindÉn … Húsvét a Fiú halála, tehát a tudatos én, az önálló, önmagát különállóként értelmező Akarat halála, a totális önátadás, követés, végleges összekapcsolódás Titkáról szól, ami az Újjászületés, amikor immár “nem a vérből, sem a test vágyából, sem a férfi akaratából, hanem Istentől” születünk, pontosabban Isten, bennünk, a Vagyok … a frissen megkezdett, Pünkösdig tartó időszak Témája és Titka tehát … ez … a Szentlélek … a régibe való belehalás és annak letétele, tehát a Kereszt és a Sír után a MOST soron következő kihívás, az Újnak magam teljesen megadni … a Hangnak bennem … Aki/Ami Van … itt és most VAN … Bennem … bárhogyan nevezhetem, de a lényege ez … hogy VAN és SZÓL … és az én dolgom pedig merni követni, spontán, AZONNAL, amint az érzet felmerül, megfontolás nélkül, a gondolkodás helyett … Jelen-Lét …  Continue Reading