Júdás anyagias volt, sőt talán lopott. Hmm. Könnyű elítélni ezért, de Te talán nem? Te nem vagy anyagias? Te nem lopsz olykor, Te mindig megfizeted, ami járna, adókat is maradéktalanul? Én nem. Csak mondom. Nagyszerű, ha Te igen, de nekem fontos vállalnom, hogy én nem – hogy tehát élményem, sőt választásom a becstelenség olykor, VAN Júdás bennem. Jó most ki is mondani ezt. Hogy tehát jobb belátásom, és minden tudásom ellenére, olykor igenis lopok, a közösségtől, azzal, hogy nem adok számlát. Jó kimondani, mert mélyen elszégyelem magam ilyenkor, igazán legjobban magam elszégyelni csakis így tudom, önnön magam előtt, aminek hatására aztán mindig lépek, automatikusan, folyamatosan kopik ki, ami szégyent okoz, amire ilyen mélyen nem vagyok büszke – mármint ha előbb ezzel szembenézni tudok, ha felvállalni merem. Nos? Te lopsz-e?
*
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1-11
Öröm, ha megosztod!
