Tanúság van, bizonyíték nincs. A nagyobbról. És érdekes módon nem csak Istennel van ez így, hanem minden mással is, ami “isteni”, legyen az Ügy vagy Társ, Hely vagy Siker vagy Egészség vagy Boldogság. Tanúság van csak, és bizonyíték nincs. Aminek következménye, hogy tehát ez a válszatás soha nem lesz tökéletesen racionális, sőt NEM a ráció, ahogy a helyes Utat az ember választani tudja. Hanem a megérzés, ráérzések, zsigeri tudás, bölcsesség. Legbelül. A csendes nyugodt hang. Tudja. A MA, sőt itt és most helyes lépést minden pillanatban tudja valaki bennünk legbelül, “csak” bátorság kell hozzá, hogy az ember rá hallgatni merjen. Vagy elég nagy szenvedés. Míg végül elindulsz. Mind így indultunk,

nincsen Veled baj, ha még ellenállsz.

Ami után aztán a tanúságtétel automatikus kényszere érkezik. Az indult valóban el. Akinek muszáj mondania, ha muszáj mond, muszáj mondjam – innen is ismerszik, hogy az ember hol jár, hogy aki még áll, az keres, és aki jutott már valahova az megoszt. Az Utat, a tanulságokat, a térképet. Minél inkább átért, annál kevésbé erőszakosan… Nos? Nem vagy bolond, ha Te is segíteni akarsz másoknak, nem arrogancia, NE bizonytanítson el, hogy sokakat látsz magad körül, akik segíteni akarnak! Mindenki kell, mert minden történet érték, tündöklő apró lámpás a félelem sötét éjszakájban, szükség van Rád, hogy az Út az utánunk jövőknek egyre jobban látszódjék, egyre könnyebben legyen járható. Ugyanis VAN. 

*

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”

Jn 5,31-47

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!