Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”

Lk 13,18-21

*

Érdekesen elképzelhetetlen a kovásztalan élet, a lélek “kovásztalan nyerstészta állapota” számára, hogy mekkorára nőhet, hogy mennyivel szellősebb úgy, sőt, ami a legdöbbenetesebb, hogy némi szenvedés által kisütve mennyire tápláló lehet. Az ember. Hogy ez mekkora boldogság. Nem érzed magad táplálónak? Hmm. Akkor vagy nincsen még kovász Benned elég, tehát hit és bizalom és bátorság, tehát még tapasztalnod kell – a kovászt vagyítő asszony az élet, a mindennapok, hitben csakis magát az életnek kitéve, csakis tapasztalva növekedhet az ember –, vagy pedig szenvedésből kell kicsit még több: NE menekülj, NE kímeld magad tovább! Ami ugyanaz. Egy érme, a lelked két oldala.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!