Avatart nézek. Tegnap Gyűrűk Ura volt, A király visszatér, mi más, 4 órás változatban, az év elején Mátrix trilógia és Blade Runner, akkor még a szilvesztert nálam és velem töltő dán vendégemmel együtt. Hogy miért mondom? Nemtudom. Ez van. Pontosabban, mégis, megvan. Mert elakadtam, és így dolgozom fel, hogy írok róla alább, amit ki is teszek most, hogy látszódjék ez is, az ember, de nem ajánlom, ha amúgy támaszként használsz.

Közben megjött a Válasz, Hála érte, az írás tehát előfizetőknek látszik már csak.

Mert zavaró, de mégis fontos. Az elbizonytalanodás is. Esetemben sosem a Mit, hanem a Hogyan, mert nem vagyok kész, csak ember, azon belül férfi, és vannak kihívások az életemben, amikkel küszködöm mint bárki más, billenek időnként, ami nem baj, hanem érték, mert a járás folyamatának sajátja ez, hogy billen az ember, amikor egyik lábáról a másikra lép, olyannyira, hogy nem halad, csak hitegeti magát, aki mindig stabil, aki soha nem billen.

– – –

Kérdezgettek egy időben, hogy hogyan töltődöm, amire a válaszom az volt, hogy sehogy, hogy nem kell, amikor Csinálásban vagyok, ami tehát nyilvánvalóan mutatja, hogy most akad a Csinálás épp. A Hogyan akad. A Mit az nem, az Üzenet rendben, de hogy hogyan, hogy a kapcsolódásnak játékos de mégis jól működő teret hogyan adhatok, az akad. A szivesseg.net modellje megbukott, ingyen használják, de adományt alig küldenek emberek és nincs elég erőm már, most épp az átalakítására. Pedig tudom, hogy mit kéne csinálni. Az Önfelvállalás Játék él, egészséges, de ott meg jelenlenni nincs erőm, egyszerűen nem jutok odáig el, ma sem jutottam, pedig tudom, hogy várják, de mégsem jutottam oda el, mert írtam, mert felgyülemlett levelekre és üzenetekre válaszoltam, aztán rádióban voltam, majd fáradtan estem egy órája haza. Ez van. Továbbá Serpa Szolgálat is, ahova változatlanul érkeznek emberek, hogy ők Akarnak serpák lenni, és Én Akadémia, ahol ugyanez a helyzet, ami mindkét esetben azt mutatja, a Világ, az érkező emberek mutatják, hogy Élhet, mert valódi Igényre válasz, tehát időszerű a projekt. Országos hálózat valódi lehetősége mindkettő, de mégsem, azokban sem vagyok jelen. Sőt. Az írás, a “személyes brand” népszerűsítésében sem, a Joós István, ember facebook oldalnak sem vagyok igazán gazdája, immel ámmal csinálom csak, azt is, és az envagyok.info -ra hirtelen ráeső figyelmet sem próbáltam “hasznosítani”, az igény etetése helyett pont hogy hallgattam közel egy héten át, hírlevél nem ment ki, csoportokat alig hirdetek, előadásokat sem szervezek, országjáró körút is gondolat csupán, magamat nem menedzselem. Hmm. Pedig ezek bármelyike teljes élet lenne, nyugodt, sőt, bőséges megélhetés, de mégsem állok bele. Egyikbe sem. Hanem valahol középen vagyok a projektek helyett, és a semmibe bámulok bele, és azt fordítom magyarra, amit ott Látok. Ez Van. Ez Lelkesít. És ennek során az írások és a projekt kezdemények között számomra alig van különbség, időszerű, tehát mondom, anélkül, hogy jól megvalósítani is tudnám, legutóbbi ilyen a NézőPont Magazin, holnap találkozom azokkal, akik eljönnek, mert időszerű, mert muszáj, és közben a fenti mintából kiindulva pontosan látom, hogy basszus, ugyanaz lesz, ha nem változtatok, meg kell értsek, el kell fogadjak valamit még, valami önbecsapást letenni, hogy ezek az amúgy csodásan időszerű projektek valóban éljenek is végre. Sokat frusztráltam magam ezen. Hogy mekkora arrogancia. Basszus. Hogy mért nem veszek egy nagy levegőt, és mért nem kezdek bele, de másrészt nem tudok akkora levegőt elképzelni, hogy mindet működtetni tudjam és harmadrészt képtelen vagyok sorrendet felállítani. Igen. Talán valóban arrogancia tehát. Külön furcsa, hogy korszakok időszerű projektjeinek élem meg a fentieket, amiket nagy erővel indítok és lendítek, az jól is megy, szeretem, de aztán sem elengedni, tehát bezárni, sem átadni nem tudom. Hmm. Elengedni azért nem, mert élni akarnak, hiszen használják emberek, átadni pedig azért, mert a Férfi, aki vezetőként beleállhatna még férfi, tehát élő, megélhetését biztosító modellre van szüksége, ami vagy egyáltalán nincs, mint a szivesseg.net esetében, tehát nagy változtatás kéne, vagy bele van már ugyan gondolva, változtam ebben, immár az elejétől fontos, hogy hogyan lesz önfenntartó, sőt, bőséget teremtő bármely új projekt, tehát az újakban ez benne, viszont picinek indulnak, idő míg megélhetést adnak, és ritka, akinek ehhez Hite, Türelme, Ereje van. Hmm. Férfiben ritka. Mármint akad, Férfi akad, de hogy ezt akarja csinálni, amit tőlem átvesz és javít, az ritka, mert a Férfi meg a maga útján akar haladni, nem tőlem bármit átvenni. Egy időben szövetségesekért imádkoztam, hogy erős Férfiak érkezzenek, akikkel együtt. És aztán érkeztek is. Férfiak. Épp az én akkori állapotomhoz és erőmhöz mérten, de nem álltam bele, nem voltam képes minden mást letéve EGY helyre figyelni, EGY projektet felnevelni, a többit addig teljesen elhagyni. Megbukott tehát. Ez is. Amint a nőkkel való közös munka is, mert ott meg az intimitás okozott kihívást. Hogy az együtt töltött idő, a közös ügy iránti Lelkesedés automatikusan szül intimtás iránti igényt. Nem ment. Pontosabban mindig csak rövid ideig ment, és abban az időben is csak az én erősségeim és hiányaim szerint. Ment. Fegyvertárs a nő alig lehetett, ahogy a lágy állapotú férfi sem, tehát a Harcot magam kellett vívjam, a hátamat továbbra sem védte senki, a kezdeményezést tőlem várták. Hogy hova tartok ezzel? Fogalmam sincs. Csak mesélek, mutatom az embert, legyen itt ilyen is. Az élményem, hogy minden előttem, minden, de minden, de minden, csak valamit még nem vettem észre. Még mindig nem. Hmm. Talán, hogy a férfiaknak való lábmosás nem azt jelenti, hogy tőlem vesz át, hanem, hogy én bármit és mindent Neki odaadok, és azt csinál vele, amit akar, nem azt, amit szerintem csinálnia kéne. Vagy, hogy igenis meg kéne ütközni, másokkal, legyőzni vagy legyőzetni, erőből, újra, és így tiszta viszonyokról indulva továbblépni. Esetleg, hogy a nőkkel való munka nem kizárt, ha intimitást is engedek, elfogadva, hogy még nincs Társ mellettem, tehát, ha haladni akarok, akkor ma még csak így lehet. Csudába is. Vagy az is lehet, hogy pillanatnyilag lehetetlen haladni, és nem kéne erőltessem ezeket a projekteket, hiába tűnnek jónak, hanem visszavonulni belőlük, tehát csak írni, konzultáltni, a modellt elméletben tökéletesíteni, várni és nem izgatni magamat azon, hogy a kezdemények közben kínlódnak. Ami persze nem megy. Foglalkoztat, folymatosan foglalkoztat. Az Ügy is, a projektek annak szolgálatában, mintha gyermekeim lennének, és az emberek is, akiket jobban, sokkal jobban ki lehetne szolgálni. Hmm. Talán pénz a válasz. A pénz ugyanis se nem férfi, se nem nő, hanem szabadon felhasználható energia. Amiből szekértelmet, a projekteket működtető szakértelmet lehet megfizetni, és így, mivel meg van fizetve, így tehát uniszex a szakértelem, azaz nem kell sem a férfi önérzetét gondozzam, sem a nő intimitás iránti igényét kezeljem. Nahát. Akkor ezennel feltaláltam a vállalkozást, csudába is, éljen a kerék. Hmm. Hogy hogyan tovább? Mint bárhol. Meg kell határozni az értéket, amihez üzleti modell kell nyilván látszódjék, minden projekthez, majd üzletrészeket áruba bocsátani, az így érkező pénzből megfelelő embereket megfizetni. Hogy ez egy holding vagy külön cégek. Talán egy. Ami projekt cégekben résztvesz. Tehát középen magamat olyanokkal kiegészítve látom, akik minden projekthez hozzá tudnak tenni, miközben a projekteknek saját vezetőjük és csapatuk van a speciális funkciójuk szerint. Remek. De hogyan kezdjek hozzá? Picit, tudom, komolytalan, de akad köztetek, aki bármelyikbe befektetne a fentiek közül? Az üzleti modell mindenütt azonos, tehát ingyenes alap, és tagsági díj azoknak, akik komolyabban szeretnének részt venni, ami mellett esetleg szponzoráció lehet. Továbbá, igen, a projektekhez vezetők érkezésére is nyitott vagyok. Hogyan csiszoljuk jobbra koncepció és fizetési igény megjelölése mellett.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!