Próféta. Hmm. „A próféta kifejezés a görög prófétész szóból vezethető le. Alapjelentése: hírnök, szóvivő, beszélő. A próféta szó kapcsolatban áll a vallásos szóhasználattal is, az isteni jóslatok közlésével. Ebben az értelemben olyan személyt jelent, aki Isten nevében beszél” – kemény ez nekem. Ugyanis, igen viszem a szót, beszélek, hírnökként funckionálok, és másrészt az élményem egyértelműen az, hogy ezt nem magamtól teszem, hanem valami szavakkal nehezen megfoghatóan nagyobbal simulok közben, igazán jól csakis akkor megy, amikor ezt a rend, a mindenség, mondjuk ki, igen, Isten részeként teszem. Saját akaratomból. Mert nekem így legjobb.

Te hogy vagy ezzel?

Meglátásom ugyanis, hogy ez nem JoosIstván funkció, hanem erre az élet változatos területein minden ember képes. Ki itt, ki ott. Én főleg beszélni szoktam, de ötleteim is vannak, projekteket is indítok, mások kenyérsütéshez, joghoz, értékesítéshez értenek, ami azonban végül teljesen mindegy. Mert legjobban azoknak megy, akik, mint fent leírtam, részeseként teszik ezt, tudtukon kívül akár, de NEM a saját fejük, hanem megérzések mentén, ami itt és most helyes. Nos? Véleményem szerint ők a szentek, sőt mind azok lehetünk, mert a meghívás és lehetőség ez, minden embernek.

Hogy miért írok erről?

Mert fontos a prófétákhoz merni kapcsolódni, fontos a szent életet merni választani. Mekkora szavak… Valójában persze legkevésbé sem ilyen komplikált, hanem egyszerű hétköznapi tény, hogy a gyümölcs valóban jól mutatja a fát, tehát válaszd akivel nyugodt érzésed van, és Merd tenni, ami csendesen leglelkesítőbb. Ma. Itt és most. Neked. … továbbá ne jöjj zavarba ha mások szentnek vagy prófétának neveznek, a helyes válasz egyszerűen csak ennyi: Igen, az vagyok – jól felfogott önzésből törekszem az lenni, mert másképp nem lehetek Boldog.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. Tehát: gyümölcseikről ismeritek fel őket.”

Mt 7,15-20

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!