Sokan tanultuk már gyermekkorunkban, elszenvedve, de legkésőbb az önző, öntörvényű életkorszak magányba fulladó kudarca által, hogy parancsolni nem jó, nem helyes, nem szabad – azonban ez nincsen így. Parancsolni fontos. Ezt látom. Hogy az egyik legfontosabb lecke az emberi élet nevű beavatási úton Vezetni, tehát parancsolni, pontosabban: helyesen parancsolni is megtanulni. Hogy ez mit jelent?
Szolgálatot.
Felelősségem mindazok, akik Akarnak, tőlem vagy velem, hogy velük hogyan kapcsolódom. Módja Igenek és Nemek. Férfi a nőnek, Nő a gyermeknek, Vezető a követőknek. Parancsol. Muszáj. Muszáj, mert felelősség a rend, tehát rendszert adni is, amire helyzetéből fakadóan alkalmasabb aki kijjebb vagy előrébb áll, mert ő látja jobban. Igenek és nemek. Sőt. Tedd és ne tedd utasítások, ami másrészt lojalitás, tehát bizalom próba is, minden parancs, nő Férfiben, férfi Vezetőben, hogy valóban bízik-e mutatkozik azonnal, fontos próbára tenni, vállald, érdemes, hihetünk egymásról bármit, de dolgunk MA csakis azzal van, aki hallgat a szóra. A parancs A tökéletes szűrő, továbbá a másiknak is szüksége van rá, hiszen az emberek legbelül valójában mind Követni Vágynak. Amihez követelmények kellenek, helyes követelmények, hogy legyen mit. Más szóval: parancsok. A jó parancs így is szolgálat tehát, felvállalni ezért is fontos. Bölcsen, tehát sosem magunkért, hanem az együttességünk, tehát közösségünk számára helyesen, amiben én is benne vagyok, felelősséggel állok, pontosan így, hogy elfogadom, hogy teszem, muszáj, amikor időszerű, az egyik legnagyobb Szolgálat
Parancsolni.
Nagyon fontos ez. A lovag és hölgy korszak zárásához elengedhetetlen követelmény az embernek az egyoldalú jóságra való törekvést elengedni, tehát a kereteit is felvállalni, mindazt, amire szüksége van, bátran, Igenek és Nemek, tehát feltételekkel adni, mindaddig, míg a feltételnélküliséghez valóban eljut. Parancsolj! Férfi-Nő és Férfi-Férfi viszonyok, család és bármilyen szervezet nagy tisztázója a parancs, szükség van rá, nőknek különösképp, hogy a férfi tudja az Irányt és megkövetelje az Összhangot, mert a valódi együttesség csakis így csiszolódik.
–
Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Mt 14,22-36
Öröm, ha megosztod!
