Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Lk 14,1.7-11
*
Hogy leültél az utolsó helyre, és senki nem ültetett feljebb? Igen. Gyakori élményem nekem is, másrészt míg korábban ez zavart, mostanában nyugodtabban vagyok kívülálló ilyenkor. Az asztal végén. Tolakodó világot élünk, ráadásul a jó házigazda is ritka, miközben pedig közösségbe menni továbbra is szükséges, így sokat ülök az asztal végén. Hmm. Az embernek talán két választása van ilyen helyzetben. Az egyik, hogy derűsen elfogadja, hogy kívülálló, a világ nem azt értékeli, amit én adni tudok – a másik, hogy rácsodálkozom arra, hogy talán nem jól mutatom. Nem elég jól. Mert nem látják, nem elég tisztán, és ezért nem értékelnek. Érdekes ez. Hogy a maga módján – a maga értékei szerint – mindenki jó házigazda, azaz bizonyosan elmondható, hogy ha az ember az utolsó helyek egyikén ül és senki nem ülteti előrébb, akkor bár könnyű a házigazdát hibáztatni, de igaz az is, hogy nem elég jól látszik, nem elég érthető, hogy ki vagyok, tehát nem elég jól használom a tehetségeim. Hogy de nem is kell ennek a világnak tetszeni akarni. Miért? Az én élményem, hogy igenis képes vagyok ennek a világnak is értéket adni, ha vélt emberi magaslatokból lejjebb jövök kicsit, például az asztal végére. Jót tesz nekem. Jót tesz, mert az őszinte igazság, hogy vágyom, tehát dolgom, hozzájuk is szólni, az ő nyelvükön is, hogy ők is megérthessék, amiről beszélek. Hát Te? Neked milyen az asztal vége? Jó, ha valódi nyugalmad van, de ha nincs, akkor mégiscsak tovább kell Neked is lépni, a gyümölcséről ismerszik minden fa, nem elég érett még – még mindig –, ha nem értik. Nőt a férfi, a férfit pedig a világ kell tudja „fogyassza”.
Öröm, ha megosztod!
