Egy időben falakba ütköztem, nőkkel való kapcsolataimban, rendszeresen – és teljesen mindegy, hogy ő nem bízott eléggé, vagy én nem voltam elég türelmes. Mindegy. Mert csak az eredmény számít, a lecke, minden ismétlődés esetében, csakis a Lecke. Hogy hol csapom be magam, hol vagyok vak, mit vehetek észre. Mert ha észreveszem, változom, akkor automatikusan. És én azt vettem észre, hogy a nőkkel való viszonyom az Istennel  való viszonyomat tükrözi. (Mindenség, Buddha természet, Tao, helyettesíts be.) Pontosan tükrözi. Hogy bár számon kérhetem rajta, hogy mért nem bízik bennem jobban, de a Bizalom állapota a világomban Egy, tehát, ha ő nem bízik jobban, ha ő ennyire bízik, ha erőltetnem “kell”, amit időszerűnek érzek, akkor az csakis egyet jelent, hogy ÉN nem Bízom “eléggé”, és a Mindenségnek “kell” épp picit erőltetnie, ami időszerű. Izgalmas felfedezés volt. Hogy a Bizalmat sem kiérdemelni, sem megingatni nem lehet. És ugyanekkor azt is észrevettem, hogy valóban nyomás alatt vagyok, kívülről is. Érkezne valami új, próbál történni, velem, általam, és sokkal-de-sokkal jobban “kéne” Bíznom ahhoz, hogy megtörténhessen, hogy Úgy, hogy olajozottan, növekedjék, éljen, bontakozzon. Azóta ezt játszom. Hogy engedem magam Dönteni, az Isten által. Mármint, persze, próbálom, és persze, hogy nem vagyok még képességeim és lehetőségeim csúcsán, amit onnan tudok, hogy igen, még mindig akadozik néha nőkkel a kapcsolatom.

Másrészt ugyanez fordítva nem így van.

Ezt is tanultam. Hogy a Nő, ha én Dönteni akarom, az számára feszítő, külső hatás, aminek nem az a tanulsága, hogy mint a férfi, kívül adja magát a világnak jobban meg, karrier, szolgálat, egyáltalán nem. Izgalmas ez. Hogy a Nő munkája Hobby. Bármi is az. Sokat írtam erről. Hogy valójában TELJESEN MINDEGY, hogy a Nő mit dolgozik, mert a főfoglalkozása, Ügye, Szolgálata nem a munka. Hanem a Nősége. Tehát nem az számít, hogy MIT dolgozik, hanem hogy HOGYAN van abban jelen, amit csinál. Nőként. Mennyire Nőként. És a Férfi így érdemelhető ki. Az Egy Férfi. Amikor már eleget gyakoroolta a Nőséget, amikor már sajátja, amikor szeret, emel, árad mindeneket maga körül, amikor már nem éli terhesnek, hanem könnyed, játékos, csak áll középen, és táncol, igen, bárkivel, aki felkéri, szájhúzás nélkül, az Egy Férfi akkor érkezik. Akkor érkezhet. A Király.

Mely okból tehát neki nem kívül kell magát megadni.

Szép ez nagyon. Hogy a megoldás sosem ott van, ahol a feszülés – hanem az ellenpóluson. Ha tehát külső feszülést érez, akkor nem Ügy a megoldás, nem Projekt, hiszen Számára a kívül a Férfi “kéne” legyen, és minden projekt csak elodázása az ezzel való szembesülésnek, tehát annak az Igazságnak, hogy neki nem választani, adni, alkotnia, hanem várnia, adnia, emelnie kell. Ami másrészt nem baj, persze, mert majd szembesül, mikor eléggé szenved. Totál magány. Amikor nem bírja tovább, amikor kínjában kezd a “béna” kérőknek is igent mondani, mert legalább csinál valamit, valami hasznosat, és így élménnyé válik, hogy jó az, ha emel, ha úgy tanít, segít, hogy a másik ezt észre sem veszi, hogy Dolga, Kötelessége EZ. A Nő megoldása Belül Van. Ahogy a Férfi Istennek kívül “kell” megadja magát, mert Belül a Nő van, úgy a Nő Istennek Belül adja végül meg magát, és így jut a Férfihoz kívül el.

Csodaszép ez.

Csak észrevenni nehéz. Annyira a tünetek kötnek minket le. “Kötelékfóbiáról” és “túlzott szeretetről” szoktatok kérdeni. De sosem az a “baj”. Sem semmi hasonló. Ellenkezőleg. Ezek tünetek csak. A párkapcsolatok pedig csakis azon múlnak, hogy a Férfi kívül, a Nő Belül milyen viszonyban van Istennel. Tehát hogy Bízni mennyire mer. A Nő Belül, abba, amit érez, ami jön, ami mondja magát, sodorja, és a totális, abszolút, Erős bizonyosság, bölcsesség, küldetés, átadja-e ezt, kifelé, hajlandó-e ennek csatornája lenni – és a Férfi kívül, amit kinn Dolgának, Harcának érez, hogy azt fel meri-e vállalni, beleáll-e. Bizalom és Bátorság. A kihívások tehát. Amiknek a bukás és a félelem csak a “szankciói”. Okozatok. Leckék. Amiken ÁT az ÚT vezet. De nem az okozatokat kell megoldani, “kötelék fóbia”, “túlzott ragaszkodás”, így nem “kezelhető”, hanem azzal arányban, ahogy a másik oldalon Lépek, a tünet azzal arányban múlik. EZ a lényeg. A kulcs. Minden párkapcsolat egyedül azon múlik, hogy a Helyünkön mennyire állunk. A férfi mennyire Férfi, tehát Önmaga, Aki Lenni Született, tehetségei által meghatározott Funkcióját mennyire fogadja el és tölti be, másokkal együtt, a Harcát vívja-e, ország csakis abból lesz – és a nő mennyire Nő, mennyire képes Adni, Emelni, bölcsességét és erejét megosztani, és mennyire érti, hogy ez nem az Ő nagyszerűsége, ellenkezőleg, “csak” funkció, amint a férfi “karrierje” is, és valójában a félreállásunkkal arányban működik, mindkettő. Hogy megengedem. Aki Vagyok. Önfelvállalás az egyetlen Út, nincsen más a megoldás … mely okból tehát, szeretettel várlak!

: )

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!