Ez érdekes. Mert akár úgy is érthetem, hogy amint nincsen kérdeznivalóm, kerül minden a Helyére. De nyilván nem így van, hanem az az okozat. Hogy nincs. Hogy már nem lesz. Hmm. Mit tehetek azért, hogy ne legyen kérdésem, ezekszerint minden és bármi jó irányba visz. Lássuk. Kérdése annak nincs, aki mindent tud, vagy nem akar mindent tudni. Előbbi nem valószínű. Négy évtized tanulsága, hogy minden ajtó mögött újabb tucat vár, tehát mindent aligha tudok valaha. Marad a második. Elengedni a tudni akarást, ami másképp: Bízni, Követni, Igazodni, saját fontosságom vélekedésével, hogy NEKEM mindent tudnom kéne így leszámolni. Az Út számomra. Amiért gyakorolva teszek. Minden áldott nap. Remélem, Te is! … követni, hagyatkozni, dőlni JÓ – és igen, gigantikus alázat próba, nekem is.

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.

Jn 16,20-23a

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!