Igen. Fontos előbb a saját gerendával foglalkozni, hamarabb tűnik mások szeméből is. Így van. Mármint kisebb lesz. Kevésbé vagyok érzékeny rá, kevésbé Akarom a másikéból a gerendának tűnő akadályt kivenni, azzal arányban, ahogy a sajáttal haladok. Másrészt nem tűnik el. Ettől még. Hanem marad. Megszűnik gerenda lenni, igen, de a szálka marad, a másik szemében, is, amit az ember pontosan és viszonylag tisztán lát, arányban azzal, ahogy a maga gerendájával halad. No és ekkor nyúlsz-e felé? Én egyre ritkábban. Viszont segítek, amikor közelebb jön, nyisd ki nagyra a szemed, felfelé nézz, most lefelé, erre és arra, és így, már ettől önmagában tisztul a kép. Nem a kezemmel nyúlok bele. Nem. Sosem igazítok rajta, nem veszem valóságosan ki, hanem csak a szemét nagyobbra nyitni, nézőpontot tágítani segítek.

Nem nagyobb a tanítvány mesterénél.

Igen. És én soká, éveken át gondoltam, hogy lám, pontosan erről, rólam szól ez a rész, mester vagyok, akként viszonyulnak hozzám sokan, tehát nagyobb. Vagyok. Én. Soká zavart, hogy mért nem látják ők is így, magától értetődő kéne pedig legyen, mért nem közelednek eszerint. Lenyűgöző arrogancia gerenda. Volt. Ez. Nekem. Ugyanis nem. Erre jutottam a legutóbbi időben. Hogy nem. NEM vagyok mester, senkihez képest, atya végképp nem, amiben szintén gyakran pózoltam, gyermekeim jöjjetek módon, lefelé nézve picit. Nem. Legfeljebb testvér, vagyok, tapasztalt, de nem feltétlen idősebb. Fontos ez mostanában. Nekem. Hogy a hozzám mestereként való közeledés megkövetelése soká rombolta az emberi kapcsolódásaimat, tehát a hasznosulásom, ahogy és amit adni tudok. Különösen férfiakkal. Pedig

ugyan.

Gerenda a saját szememben volt, tévedés, túlzás, amit fontos kivetni onnan: nem vagyok nagyszerűbb. Sem mester. Nem. Csak egy ember vagyok, aki megosztja a tapasztalatait, abszolút MAGA miatt, és mint ilyen kell tudjak őszintén kapcsolódni. Muszáj. Mert él bennem egy kép. Amit CSAKIS más férfiakkal együtt tudunk megvalósítani. Hmm. A mester NEM valódi funkció. Tévedés. Aki magát mesternek képzeli, az minden valóban közösségi kapcsolódást ellehetetlenít, annak legfeljebb követői lehetnek. Ami nagyszerű, de nem harcképes. Követőkkel nem tudunk építkezni, nem szervezet, nem valódi, nem él, akinek követői vannak, az valójában egyedül van. Ezt látom. A Mester itt volt köztünk, meghalt, de él, és mind tanítványok vagyunk. Én is. És mint ilyen kell tudjak egyenrangú társakkal kapcsolódni. Hála ezért a belátásért!

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”

Lk 6,39-42

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!