Szeretet Mind!

A 30-40-50 éves korosztály nagy problémája az én megfigyelésem szerint, hogy mindenem megvan már, amit akartam, épp “csak” boldog nem vagyok.

Tegnap férfiaknak tettem ki erről videót – lásd: Aki nem Harcol, nem Férfi. – és az alábbi mondatot írtam az ajánlásba:

Akinek csak a seggét sikerül felemelni, és egyetlen lépést a veszélyes irányba tesz: az halad az Útján, tehát el fogja érni a célját.

A zárás pedig ez volt:

Napjaink drámája, hogy az emberek nagy része pontosan tudja, hogy nincs értelme az életének, tehát süllyed, és szenved – de ahhoz meg mégsem eléggé, hogy változtasson is.

Tovább kell ezt a gondolatot vigyem, mert EZ szerintem a lényeg, amit a korszellemhez, úgy érzem, hozzá kell tegyek.

Mert hát mi akkor a megoldás – hogyan változtass?

A megoldás pár hét, legfeljebb néhány hónap önismereti munka, ami után minden működik majd, egy egyszeri erőfeszítés csak, és utána boldog leszel, az idők végezetéig. 120 000 forintért megoldom Neked.

Elhitted?
Ugyan.

Nem pár hét, és nem is pár hónap, és nem egyszeri, és nincs fix ára, és nem tervezhető, senkinek ne higgy, aki ilyet állít… Olyan jó lenne, ha az emberek egyre nagyobb része túljutna azon, hogy megúszni próbálja magát (!), kiszáradna a sarlatánok piaca.

A lényegre térve:

Logikus volna azt mondani, hogy dönts úgy, hogy “felemeled a segged”. De az ember NEM így működik, szerintem, nem igazán hozunk döntéseket – hanem haladunk, amikor világos az út, és megállunk, mikor elbizonytalanodtunk, hogy mit kellene tenni.

A gond épp az, hogy nem tudunk döntéseket hozni.

Hanem “csak” az igazsággal/élettel megyünk – ijesztő szóval sodródunk, jobb képpel: úszunk. Feltéve, hogy (1) tudjuk mi a helyes, és (2) meg tudjuk ezt magunknak engedni.

Másképp: amikor egy út van csak, és nincs, és nem is lehet más, és azt helyesnek és járhatónak érezzük, akkor jól haladunk az életben. Amint felmerül, hogy talán jobb út is van, vagy némi erőfeszítéssel lehetne, akkor megállunk, mert elbizonytalanodtunk.

Az ember jól érzi magát, ha halad, és szenved, amikor nem halad. A szenvedés évekig, sőt évtizedekig is tarthat, és idővel “csapásokat” is biztosan eredményez.

A társadalom nagy része ezért boldogtalan.

Összefoglalva:

1. az emberek nagy része szenved
2. mert dilemma van az életében
3. amit nem tud eldönteni

Másképp:

A döntés iránti igény szerintem arrogancia. Magunktól elvárni, hogy jó döntéseket hozzunk: hiba.

Tudom, hogy nem vagyok képes dönteni. Hanem a “döntések” bennem megérnek. Ami tehát azt jelenti, hogy nem döntések igazából, hanem kitisztul a kép, és kiderül, hogy egy helyes út van csak, a másik nem is létezik (mint út), vagy nem járható számomra.

Fantasztikusan sok időt lehet döntésekkel (dilemmázással) eltölteni, és fontos meglátni, hogy a “dönteni próbálok” az egó arroganciája, halogatás csak. A megoldás munka.

Ami az általam képviselt EgoYoga alapja.

Az úton haladni nem döntések, hanem az igazság felderítése által lehet.

Ami tehát azt jelenti, hogy amikor úgy tűnik, hogy dönteni és továbblépni kellene, akkor NEM dönteni és továbblépni kell valójában, hanem mélyebbre menni az igazság megismerésében (tehát szenvedésben), míg a döntés illúziója eloszlik.

No és ezért mondom, hogy:

Aki dönteni próbál: gyáva.

Ami persze teljesen rendben van, én sokat vagyok gyáva.

A megoldás röviden:

NE dönteni próbálj, hanem az igazságban mélyülj!

Érthető?
Remélem!

Akkor most pár gondolat még arról, hogy hogyan…

Először is jó belátni az alábbi tényeket:

1. nem vagyok boldog
2. ez nem jó így
3. lehetnék
4. az én felelősségem

Fantasztikusan nagy a tárháza a fenti négy témában az emberi önhazugságnak, a “nekem ennyi is elég”-től, a “mások sem boldogok”-on át, a “nincs is boldogságig”. (Legveszélyesebb talán a “XYZ tehet róla”, mert ez bizonyosan jelent háborút.)

A fentiek belátása szenvedést fog eredményezni. Mert az egész eddigi életem súlya ereszkedik rám, ahogy a felelősségem benne átérzem.

Ezért mondom mindig, hogy:

A megoldás érdekében előbb “jobban kell szenvedni”, tehát: “rosszabbul kell lenni”.

Értsd: az igazságot kell tisztábban látni.

A jó hír másrészt, hogy az egyre nagyobb igazság felderítésére szupererőt kapott minden ember a Jóistentől. Ami nem az értelem, hanem a figyelem. Mert az értelmet a figyelem irányítja. Ahova figyelek, azt egyre jobban értem. És ez biztos. Időarányosan.

Másrészt kihívás is van, mert magunkra nagyon nehezen tudunk figyelni. Mondják, hogy “magát senki nem látja”, de nem egészen osztom. Szerintem egész jól látjuk magunkat, hanem figyelni nem vagyunk hajlandók, nem tudunk tartósan. Mert félelmetes.

Az ember lelkében az őskáosz kavarog, és mi pontosan érezzük ezt. Vágyak, félelmek, szégyenek, elfojtások, gyilkos indulat, düh, szerelem, harag – szellemek, démonok, csontvázak, istenek, árulások és mulasztások… befelé figyelni talán a legveszélyesebb.

A lélek erdejében sötétség uralkodik, a vágyak tavába veszélyes az ereszkedés. Barkácsolt gálya csak a tudatom az óceán mélye felett… és MÉGIS bele kell menjek. Bele kell menjek, mikor a tenger annyira hullámzik, hogy a lelki békém kibillent, mert másképp, mint véráldozattal (figyelem = életerő) nem lehet megbékíteni az “isteneket”.

Ne legyél egyedül!

Én ezt találtam, mint egyedüli működő segítség, hogy jó, ha nem szabad merülésben indulok palack nélkül egyedül lefelé, hanem kell, aki mutatja, segít,  az oxigénvezetéket fogja, megtart.

Ha nincsen segítség, a “normális” ember el sem indul. És igaza van. Mert sokan nem térnek vissza azok közül őrültek közül, akik valamilyen okból mégis egyedül mennek.

Ez van.

Ez van, és mi ezért csináljuk a Közösséget. Hogy legyen hol elmondani a mélységben látszó szörnyeket, érzéseket, élményeket. Hogy megsúghassuk egymásnak a neveket, amiket ezeknek adtunk, mert együtt könnyebb szelídíteni az ismeretlent. Ezt játszuk. Azokkal, akik megszólalni mernek. Kezek nyúlnak utánad, és bizonyosan nem vagy egyedül, ha “csak” elmondani mered a félelmeket, vágyakat, szégyeneket, tényeket.

Az erődbe egyedül belépni életveszélyes.
Mélyülni halálfélelem, kiemelkedni sziszifuszi.

És mégis elkerülhetetlen…

Tudom, hogy tudod.
Mert vár, 
Téged is.

NE legyél egyedül!

A magány is arrogancia csak,
Közösségben sikerrel járhatsz!

Jó munkát!
István


Az ábra részletes magyarázata: ITT.
Útonjárók Közössége: EMITT

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!