Nem értem és nem is fogom. Maradéktalanul nem. Amíg itt vagyok, amíg félelmek ejtenek olykor rabul, amíg ennem kell. Ez van. Tudok, egyre többet tudok, de maradéktalanul nem értek, és jó ezt elfogadjam. A totális Bizalom idegen lényem egy meghatározó részétől. A sár részről. A tömeg resztől. Az állat resztől. Ami bár alárendelt, bábként magamat Én irányítom, de mégis ki-ki bukkan olykor, mikor az éberségem lankad épp. Sőt. Máskor meg szükségem van rá. Mert a világ ezen az ösztönös szinten is Akar kapcsolódni velem, a bizalmatlan, hitetlen, magambebiztosító módon, ahol vagy nem kapcsolódom, de akkor potenciális érték elmarad, emelkedési lehetőség, vagy igen, mely esetben meg kell engedjem a félelem alapú túlbiztosítást. Minimum a másiknak. De ha a másiknak, aki hozzám Akar, akkor magamnak is, mármint hogy komolyan kell őt vegyem, aminek egyetlen módja, hogy a feltételeit komolyan veszem, hogy részt veszek, hasonló logika mentén. Ez van. Ami másrészt nem baj, csak lehetőség.

A tanítványok egy alkalommal áthajóztak a Genezáreti-tavon. Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és csak egy kenyerük volt a bárkában. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Ők egymás közt arról beszélgettek, hogy nem hoztak magukkal kenyeret. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem fogjátok föl? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt válaszolták: „Tizenkettőt.” „És amikor hetet törtem meg négyezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték: „Hetet.” Erre újra megjegyezte: „Hogyan lehet, hogy még mindig nem értitek?”
Mk 8,14-21

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!