Értem, hogy érzékenyebbek vagytok Azokon a napokon, de nem vagyok rá kiváncsi. Hupsz. Ezt ma mondtam, és brutálisan kemény. Hogy arra csodálkoztam az elmúlt időszakban rá, hogy az elsődleges ok, amiért nők Helyes, ha más nők tagságát keresik a piros betűs ünnepeken az nem a szexussal kapcsolatos. Nem elsősorban. Hanem mert nem tudok vele mit kezdeni. Én, a Férfi. Pontosabban: tudnék, de nem akarok. A férfi Dolga a világban Van, azokon a napokon is, és nincsen időm, energiám, sőt, a legpontosabb, hogy lehetőségem nincs magam a világból és a dolgomból kivonva befelé fordulni. Nem tehetem. Kettőnk érdekében nem, a Harcunk, az életünk veszélyeztetném, ha mégis, mely okból téves a férfitől nagyobb érzékenységet, mindentmegértést várni. Azokon a napokon. Nem tehetem. Harcban állok, ugyanaz az ember, Férfi maradok, aki nem tudom az életem rendjét három napra félretenni, hogy akkor most kedves-aranyos-mindentmegértő legyek. Tudom, mármint képes volnék rá, de a közös harcunk, az életünk bánja, ha megteszem. Tehát nem. Mert a Dolgom, a felelősségem NEM a mindentmegértés, hanem helytállni, változatlanul, Férfiként, mégpedig annak ellenére, hogy a Nőre átmenetileg kevésbé számíthatok. Míg másrészt ő Helyes, ha más nők társaságában tölt jóval több időt. Jóval többet, mint egyébként. Sokat. Okkal vonultak az ősi társadalmakban a nők ilyenkor el, nem elsősorban, hogy ne érintehessem, hanem kapcsolódni, együtt, a másikból, a vénekkel töltekezni, szent női napok, szupervízió, ha tetszik, havi generál szervíz, kimosás és tisztulás, igen, ami után lelkesen térhetünk egymás karjaiba vissza. Nagyon fontos ez. NE várj a férfitől férfiatlanságot. Ilyenkor se! Hasznosabb a női kapcsolódást gyakorolni.
Öröm, ha megosztod!
