Miért. Miért tiltja Jézus ismételten, hogy a tapasztalati úton felfedezett igazságot róla híreszteljék. Pontosan ezért. Mert az tapasztalat kell legyen, a valódi Igazság csakis tapasztalva felfedezhető, hozzá másképp megérkezni nem lehet, mely okból tehát HELYTELEN az Igazságot híresztelni, ugyanis szükségszerűen ellenállást vagy fanatizmust, tehát erős indulatokat kelt azokban, akik maguk még nem tapasztalták, állapotuk szerint. Hmm. Nehéz nem híresztelni. Másrészt könnyebb, ha helyette talál más tevékenységet az ember, én például pontosan tapasztalathoz segíteni törekszem. Másokat. Híresztelek is, nyilván, de ez pontosan ezért tagoknak látszik csak, itt, előfizetés mögött az írások ezért vannak, mert pénzt ilyesmire megfigyelésem szerint csak az költ, tehát áldoz, aki maga is tapasztalta már. 

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
Mk 3,7-12

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!