Sokat kérdezgetjük egymástól, hogy hogy vagy. Gyakran gyávaság. Mert sokkal könnyebb, mint arra reagálni, amit érzünk a másikról, őszintén azt megkérdezni, ami valóban érdekel, hogy miért vagy ilyen jókedvű, vagy szomorú, vagy aggodalmas. Pedig mindig érezzük. Sőt. A másik oldalon azt is mindig tudjuk, hogy mások látják rajtunk, hogy hogy vagyunk, bárhogy is próbáljuk titkolni,
a gyümölcs mindig pontosan mutatja a fát.
Régebben nagyon bosszantott ez. „Látszik, ember, rajtam, mért kérdezgeted, hogy hogy vagyok? Akarsz kommunikálni (segíteni) vagy sem, miért nem arról beszélsz, amit látnod kell, ha tényleg szeretnél?” – és azonnal vágtam ezzel a közeledési kísérletet el, bántó módon is picit, amitől a másiknak nyilvánvalóan elment a kedve, én pedig igazolhattam magamnak, hogy lám, nem is volt igazán kiváncsi, nem is akart igazán segíteni, csak udvariaskodott.
Aztán megnyugodtam.
Pontosabban már jobban vagyok. Hasonló helyzetekben a nyilvánvaló jószándék fénylik immár erősebben, és értem, hogy nem könnyű valakihez legőszintébben odalépni, pláne, ha a kapcsolatunknak eddig nem volt ilyen síkja, hogy valódi kockázatot vállal, aki megteszi. Másrészt érdemes. Bátorság kell hozzá, igen, olykor nem is kicsi, de NAGYON érdemes a gyümölcsökre reagálva akár idegen emberekkel is kapcsolódni, egymásért Bátran kockázatot vállalva tenni, tehát
NE azt kérdezd, hogy van!
Ugyan. Pontosan tudod, látod, érzed, szóhasználat, hangsúly, mondatszerkezet – tehát kevésbé a mondanivaló, hanem annak csomagolása –, öltözködés, arckifejezés, frizura, tartás, smink, izmok tónusa, lakás vagy autó állapota, munkahelyi környezet mind-mind pontosan mutatja az embert. Hogy Ő hogy van. Rend-ben vagy rend-ezetlenül, tehát rendet nélkülöző módon, azaz: rend-etlenül épp. Tényként látszik. Amire őszintén reagálva valódi katalizátor, igazi, erős segítő jobb lehetünk egymás életében, napjában tucatnyi a lehetőség erre, pontosan Látjuk egymást,
MERD hát kimondani is!
Hogy könnyű mondani, de nehéz, ha magad sem vagy jól? Igen. Mármint nem. Mert ugyanis elkezdeni, igen, nehéz, a pillanatnyi döntés, hogy a saját nyomoromban való bódult pörgés helyett a másikra figyeljek, ráadásul kockázatot vállalva, nehéz, de másrészt pontosan ez azonnal oldja a saját hangulati mélypontomat meg, ha megteszem, a világon talán leghálásabb tevékenység a másikra őszintén figyelve vele kapcsolódni. Nekem. Varázslat, ami egyidőben áldásos mindkettőnk számára, és ez által a világhoz is valóságosan hozzátesz, mert valódi figyelem és ennek őszinte vállalása által trágyázzuk, nemesítjük, gondozzuk egymást, aminek eredményeként
a fák állapota változik.
Pontosan ettől, fontos ez nagyon, hogy egyik fa, egyik ember sem véglegesen rossz. Hanem csak úgy van épp, bezárult, magával foglalkozik, önző, és – nagyon fontos ez – szabad neki, korszakok csak, amiken ha igazán őszinték vagyunk, akkor mind átjöttünk, illetve amin még nem az előttünk van, jó ezt látni, hogy sokan azért engedik másoknak az önzést nagyon nehezen meg, mert maguknak még nem sikerült. Pedig muszáj lesz. Tüskésnek lenni picit. Szükséges. Mielőtt az ember valódi termést hoz. Hmm.
Jó fa csakis jó földben, jó ház csak jó alapon állhat.
Amihez azonban el kell jutni. Fokozatos a felfedezőút az élet, lefelé és befelé. aminek kihagyhatatlan része, hogy homokra, homokra, és újra homokra építünk előbb. Ezt látom. Hogy az emberben egy eredendő szomj dolgozik, A kérdés, ami szükségszerűen jut A válaszhoz végül majd el, de ehhez előbb át kell a homokrétegeken haladni. Tapasztalva. Tapasztalava, hogy kevés, minden egyéb, minden viszonylagos, minden emberi és racionális mind-mind kevés, saját tapasztalás KELL erről. A sziklákoz az ember csakis így juthat el, bizonyosan eljut, aki tapasztalni mer, elnyeri a Végső Választ. Van. Igen.
–
Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram!” – ha nem teszitek, amit mondok? Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Lk 6,43-49
Öröm, ha megosztod!
