Az Atya a Fiúnak mindent átadott, a Fiú pedig kinyilatkoztatta. A kinyilatkoztatást fogadó emberek az Atyát így megismerhetik, nevük fel van írva a mennyben. Jó. Node mi akkor ki vagyunk tehát? Hmm. Jézus végül barátainak nevezi az apostolokat, az embereket pedig testvéreinek. Rendben. De nekem ő ki? Kettősség az érzet egy ideje már, és a legutóbbi időben meg is engedem, hogy tehát egyrészt testvér, igen, Jézus az emberfia testvér, szerető bátty, de Jézus az Istenfia mégis több, csatorna inkább, semmint csak tábla, akin keresztül dolgok velem és értem is történtek. Sokkal kisebb testvér vagyok tehát, amolyan örökbefogadott, szinte apának tapasztalom. Mely esetben az ő Atyja nekem nagyapám, de másrészt mégsem, mert az ő Atyja valahogy közvetlenül az én Atyám is, mert hatalmasabb, és közvetlenebb, és mindenhatóbb, mint egy nagyapa, tehát Atya számomra is, és így Jézus marad valami fura apa-testvér, sokkal, végtelen időkkel idősebb testvér, akire a közös Atya valahogy rábízott, mely viszonyra fogalmam tulajdonképpen nincsen. De ezt értem, ezt érzem, amikor Jézust mondok. Továbbá, hogy helytálló, amikor testvérnek mond minket, de az is szívet melengető, amikor gyermekeimként szólít.

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Lk 10,17-24

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!