A hit változtat. Aki nem változtat, nem hisz. Aki nem hisz, nem változtat. Tehát válságba kerül. Aki válságban van, az nem hisz. Aki nem hisz, bizonyosan válságba kerül. Ez Van. Mégpedig értünk. Mert a válság hinni segit. Amennyiben is tapasztalatot ad végül arról, hogy 1) mégsem vagyok egyedül, a 2) világ mégsem ellenséges. Tehát bízhatok. Ami a Hit.
A hit Bizalom abban, amit nem értek.
A hitet ajándéknak is mondjuk, de szerintem nem az. Hanem kiérdemeljük, ugyanis a Hit valójában tapasztalat. A rend tapasztalása. Tapasztalat alapú meggyőződés, újra és újra és újra, hogy Rend: Van. Kegyelem tehát, mely helyzetben – mely világban – hinni jó, sőt az okoskodásnál – ami az önközpontúság – sokkal, de sokkal jobb. Hinni.
A biztonság hitetlenség.
Kockáztatni muszáj, helyes, elkerülhetetlen. Sőt. Tehetségekkel arányban kötelező. Újra és újra és újra. Lépni. A biztonság – tehát változatlanság – az élet ellensége. Boldogtalanság, betegség, válság, ragaszkodás, halál. Menni. Kell. Tovább. Van. MINDIG van tovább, és mindig kell menni. Tovább. Haladj, most! Hogy merre?
Kapcsolódás felé.
Ugyanis az ember nem tud magának világítani. Lehetetlen. Hanem világítani csakis másoknak lehet, és ezzel arányban, csakis így nő a belső, a saját fény is, ha másoknak világítani kezdünk – derű, siker, boldogság. Merni kell. Menni. Kell. Tovább és tovább és tovább. Így lesz egyre jobb. Csakis így: megosztva. Mert az Isten megoszt. Ami a végső cél, és az ember azzal arányban isteni, tehát boldog, amennyire megosztani mer. Muszáj. Tanúságot. Tenni.
Te hol vallasz színt?
Dehogy. Nem vallásról beszélek, még csak nem is Istenes beszéd a feladat, hanem őszinteség. Az őszinte érzések, gondolatok, megérzések megosztása magadról és erről az egészről. Ez a feladat. Ez az elkerülhetetlen. Hogy eleinte Véletlen, később Sors, aztán Mindenség, egykor esetleg Isten a fogalom az teljesen mindegy: FEL vállalni kell. Magad. A világképed. A tapasztalataid, amik ezt alátámasztják, EZT dolgunk, kell, tudjuk egymásnak adni, mert egy szinten túl csakis így nőhet a fényed.
–
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.
Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és a moly nem rágja szét. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.” Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?”
Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: Uram bizonyára késni fog, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura megérkezik olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”
Lk 12,32-48