Soká nem értettem, hogy általam sikeresnek tapasztalt emberek miért a Csapatot mondják legelső sikerkritériumként, minden más előtt, hogyan lehetne fontosabb, mint hogy mit csinálunk, tehát a Cél, vagy hogy miért csináljuk, tehát az Ügy, a Küldetés. Aztán megértettem, mert megtapasztaltam. A Csapat azért legfontosabb, mert munka nincsen Csapat nélkül, pontosabban – a lényeg ez – Bizalom nélkül, aminek feltétele, hogy egymást előbb jól, sőt annál is jobban ismerjük, mielőtt bármerre indulni kezdünk. Elképesztően fontos ez. Hogy egy Jó Csapat bármikor talál helyes közös célt, sőt a közeledés folyamán az automatikusan megmutatkozik. Lenyűgöző. Hogy a feladat tehát NEM a “méltó” vagy “potenciálisan nagyon sikeres” célokon magunkban agyalni, hanem egymást jobban megérteni, tehát figyelni másokra, kritika és elvárások és tanácsok nélkül, egyrészt, és másrészt a saját lelki bugyrainkba ugyanígy beengedni. Csoda ez. Hogy a Helyes, tehát méltó ÉS sikeres Cél a Csapat mélyüléséből automatikusan születik: A Munka, míg másrészt automatikusan elvéreznek azok a kísérletek, ahol ezt átugorni próbálják, mert a Csapat ott bizonyosan meghal, ami egyben a projekt végét is jelenti, vagy visszazökken abba, ami volt: magányos ötletgazda pattog, abszolutizmus, aminek ritka esete a felvilágosult, sokkal gyakoribb a diktatúra. Továbblépünk tehát. Januári Ügy-Műhely után februárban ERŐ-TÉR indul. Tan-folyam, ami reményeim szerint csapatok születésének bölcsője is, várlak szeretettel, három hét múlva, kapcsolódni, beszélgetni, megnyílni – magunkon együtt formálni: Férfiaknak!

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!