Egyszer olyan nagy tömeg gyűlt Jézus köré, hogy csaknem agyontaposták egymást. Így beszélt akkor tanítványaihoz: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit szűk körben bizalmasan mondtatok, nyilvánosan elbeszélik, és amit zárt ajtók mögött fülbe súgtatok, szájról szájra adják. Mint barátaimnak, azt mondom nektek: ne tartsatok azoktól, akik megölik a testet, de többre nincs hatalmuk. Megmondom nektek, kitől féljetek. Féljetek attól, akinek – azonfelül, hogy megöl – arra is hatalma van, hogy kárhozatra vessen. Újból mondom: ettől féljetek! Nemde öt veréb sem ér többet, mint két krajcár? Isten mégsem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt, számon tartja fejetek minden hajszálát is. Ne féljetek tehát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.”
Lk 12,1-7
*
Képmutatás. Hmm. Írni kezdtem ma reggel erről, amiről a tegnapi polémia jutott persze eszembe, és aztan már csak dőlt és áradt a szó, míg végül elfogyott. Eredményt lásd itt. Fel nappal később ezen merengve: lenyűgöző, hogy mennyire képmutatók vagyunk, mennyire képmutató vagyok. Még mindig. Hogy milyen hosszú az út, hiszen BÁRHOL, ha indulat van, képmutatás abban biztos. Sőt. Hiába az egész, mert az igazság valóban kiderül. Igazság szerint az indulat ténye már önmagában is lebuktat, fejlettebb emberek előtt. Hmm. Szép ez nagyon, hogy a legbiztosabb tehát a totális őszinteség, nincsen min lebuknia annak, akinek eleve nincs titka. Működik. Nekem legalábbis. Legmélyebb nyugalommal tudok a legnagyobb viharral is szembenézni, amióta nem nyomják mázsás kövek a léljen – nincsen jobb, mint ez az új szinte súlytalanság, hogy már-már repülni képes az ember, pillanatokra valóságosan is. Nos? Mit tehetnél ma le, azzal hogy felvállalod? Teszed-e? Miért nem, ha nem? Mi lenne, ha mégis megpróbálnád?
Öröm, ha megosztod!
