Ismered, amikor valami csakúgy kirobban belőled? Bizonyosan. Mikor a talpadra pattansz, mondod, magad sem érted pontosan, hogy miért, de muszáj, még ha másokat meg is botránkoztat, és már nem is gondolkozol rajta. Megvan? Így képzelem. Kérdés, válasz, csend és büszke értetlenség. Büszke, mert ki mertem mondani, csend, mert magam sem értem. Lenyűgöző élmény. Egyrészt. Másrészt – mint máshol mondja – a királyság erre épül. Erre a nemgondolkodó bizonyosságra, olyan emberekre, akik ki merik mondani, meg merik tenni, akik az irányítást át merik adni. Ugyanis nem Péter mondta. Tudom, mert gyakori élményem. Nem én mondom. Amit onnan tudok, hogy sokkal tökéletesebb és tisztább, tehát sokkal Igazabb, mint ahogy én valaha mondani tudnám.

Hogy ki beszél?

Isten-szikra az élményem. Belül. A velem és bennem lévő Isten. Továbbá, hogy én ezekben a pillanatokban félreállok. Megengedem. Egyszerűen csak. Gondolkodás nélkül. Megfigyelésem, hogy mind csináljuk ezt, például mikor egymás irányába őszintén kirobbanunk olykor, és közös ismertetője az ilyen alkalmaknak a csend. Minden oldalon. Mert igaz. Talán bántó, egó pózok számára bizonyosan, de igaz, és ez az Igaz-ság nagyobb, amitől megilletődünk. Tudom, hogy ismered. Valóság. Az igazság kőszikla, ami minden ember életében elérhető. Bátorság kell csak hozzá. És olykor némi “hebrencs” felelőtlenség. Nos? Mire építkezel? Mennyire fontos? Mit vállalsz érte? … Dehogy kötelező. Azonban idővel elkerülhetetlen. A saját út miatt. Ami a közösség. A közös, mert egy valódi sziklán álló emberek testvérisége.

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.” Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”

Lk 9,18-22

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!