Személyes mélypontom a péntek este, erre jöttem ma rá. Egyrészt mert minimumon vagyok péntek estére, az energiaszintem nagyon alacsony, törődésre, töltődésre vágyom, másrészt mert ehelyett épp a magánnyal szembesülök ilyenkor, amitől meg úgy érzem magam, mintha teljes csőd lennék. Pedig tudom, hogy nem. Hogy a nap munkáját elvégeztem, a jó harcot megharcoltam, tudom, hogy nagy a fa, hogy idővel ki fog dőlni, hogy a sivatagon igenis át kell keljek, ezt mind tudom, de mégis kihívás az áthidalás. Kemény. Különösen ilyenkor, mikor a péntek este úgy alakul, hogy egyedül ülök itthon, bár olyankor sem sokkal könnyebb, mikor programmal ütöm az időt el, alibi csak, nem lehet más. Hmm. És mégis.
Jó ez a magány.
Most. Már. Délután még rettentően szenvedtem az este kilátásának a gondolatától is, kapkodtam fűhöz fához, de szerencsére senki nem mentett meg. Magány. Van. Tehát. És Jó. Jó, mert Igaz. Nagy erővel érzem ma az Igazságát, és ez a nagy Erő, fura, de pontosan ez tölt most mégis, miután a tagadáson, dühön, önostorzáson és önsajnálaton immár túlvagyok. Erőt ad, hogy Igaz. A szenvedés. És hogy tudom, hogy időszakos csak, amin át kell menjek, vissza nem lehet, csakis előre, tehát Erőt ad, hogy Lépjek. Tovább. A magány okozata. Ez. Döntés, sőt Rádöbbenés. Világosságot és Erőt találok a magány, pontosabban az egyedüllét által, a mélypont tisztasága, ami után a vátoztatás magától történik, és Lépek, máris, tovább, a magány ajándéka, ami egy haverokkal [nincsenek haverjaim], barátokkal [másutt a helyük péntek este], családtagokkal [megvan az életük] töltött estével szemben ennek a mainak nagy értéke. Az élmény. Hogy Van Tovább, hogy Tovább KELL, hogy Irányt és Erőt ad továbblépjek. Csudába is, sok, nagyon sok estét töltöttem halogatással, különösen családi és baráti körben, holott a péntek estére egyik sem Igaz válasz. Tovább. Kell. Lépjek. Új emberek a Válasz, Új Kalcsolódások, amikhez ma nincsen még Erőm. Mert befektetésben vagyok. Vetésben. Éveket, évtizedeket alapoz a mostani idők munkája, át kell ezen a korszakon előre nézve haladjak, az aratásig másképp el nem juthatok. Magány tehát. A vándor, de még a Lovag is magányos. Sőt. Az országépítésbe épp belevágó honfoglaló is, mindaddig, amíg nem látszik, addig támaszkodni sincsen kire, tehát Dönteni, Lépni kell, Tovább. A támasz A kulcs, amit, cselekvéssel, csakis Cselekvéssel lehet kiérdemelni.
A magány megoldása Előre Lépni.
Tehát NEM az emberek. Sokan hiszik, hogy körülöttem sok ember van, számomra ismeretlen a magány, de ellenkezőleg, minél többen vesznek körül, annál nehezebb. Mert aki Akar tőlem, aki rám támaszkodik az a magányomat nem csökkentheti. Hanem Használ. Helyesen. Dolgom rendelkezésre állni, hogy Te, bárki használjon, tehát merítsen, esetleg kiegyenlít, azonban ez Munka, és a péntek este szempontjából közömbös. Magányt oldó csak az lehet, aki Ad. Magából. Sőt. Aki Lát, Jól lát, aki belém Lép, almának a magház, magháznak a szár. Érdekes ez. Akiknek Adok, és akik nekem Adnak egyaránt meg kell legyen, de a hiány egészen más, magány, ha támaszom nincs, ha pedig a hasznosulás akad, az a depresszió. Hmm. Átengedés a Játék. Magány, annak tünete, hogy túl keveset fogadok, megoldása megengedni azoknak, akik Látnak, hogy adjanak, férfinak nő, de a nő magányának a megoldása NEM a férfi a, hanem a többiek, míg a depresszió feloldása a hasznosulás, tehát, hogy én Adok magamból többet, férfi a világban, Munka, nő férfin keresztül, aki az Alkotása.
Öröm, ha megosztod!
