Lenyűgözően lusta voltam, életem nagy részében, különösen, ha a szüleim kértek, illetve érettségi majd egyetemi vizsgák dolgában, nehezen álltam rá, nem volt könnyű dolguk, ha én nem akartam, ha nem érdek-elt. Másrészt egészen elképesztő erővel, tempóval és kitartással, több emberrel felérő hatékonysággal állok a munkába bele, amikor valami lelkesít, amikor meg akarom csinálni. A szép az elmúlt években, hogy mindez mit sem változott, hanem csak sokkal szívesebben csinálok olyasmit, amire másoknak érezhetően szüksége van, mint korábban. Korábban szigorúan csak a nekem mi jó, én mit akarok motivált, és aztán az derült ki, hogy nekem az a legjobb, ha olyasmiben veszek részt, ami másoknak is jó, így egy ideje abszolút önzésből keresem a lehetőségeket, ahol hasznos lehetek, az ilyen tevékenységek lelkesítenek, tehát a külső szükség és a belső önzés azonos irányt mutat. Nehézsége ennek a változás. Hogy folyamatosan el kell hagyjak dolgokat, embereket, szokásokat – köztük gyakran olyasmit is, ami pedig valamennyire működik. Napról napra muszáj magam, tehát a most módozatait meghaladjam egy igazabb, tehát jobb jövő érzése mentén, pedig ez bizonytalan, sőt akár félelmetes is, ha abba a hibába esek, hogy gondolkodom rajta.

Az igazság útja nehéz, mert az igazság útja, hogy haladni kell, bármiben is vagyok, tökéletesedni és tökéletesíteni, Isten felé, tovább, bármilyen jó is ma, az igazság útja az igazodás útja, ami a változás.

Korábban ez főként személyekre vonatkozott nálam, az úton tovább és tovább lépve sokakat elhagytam – vagy ők, ugyanezért, engem –, de az utóbbi időben módozatokat jelent inkább. Hogy hogyan csinálom. Mit és hogyan. Szűkülés, hmm, fókuszálódás, sőt, kihegyeződés az élményem, hogy egyre kevésbé tudom azt, ami idegesít, egyre kevésbé szabad, amiben nem vagyok jó, ami nem az én dolgom. Sokat megrengtem ezen, hogy vajon csak lustaság-e, és nagylevegőt kéne vegyek, de az élményem, hogy nem. Hanem tökéletlenség, tehát tér nyitás. Nagy érték, mert kapcsolódási lehetőség. Egyre többekkel, egyre mélyebben, mert az úton igazán haladni csakis együtt, csakis kapcsolódva, egyre mélyebben kapcsolódva, egyre mélyebben bízva és egyre mélyebben engedelmeskedve tudunk – és ami valóban dolgom az mindig lelkesít is, tehát az utasítás NEM jó, ha valami mégsem. Megrázó, hogy az utasítás felnőttként már rég belülről jön. Vágyak, önbizalomhiány, bizonytalanság, megélhetési kényszer, az egó félelmei próbálnak gyakran helytelen utasításokat rajtam “átvinni”, de mindig a lelkesedés az igaz, mert a lelkesedés kapcsolat, a lelkesedés isteni, a lekesedésed kövesd, és bizonyosan megszabadulsz! … hoppá:

Lustaság valójában nincs. Hanem helytelen külső instrukciók vannak, és túl kevés belső hit, hogy az emberek merjenek arra menni, amit lelkesítőnek, tehát helyesnek éreznek, ami az Igaz.

Nos?! Téged mi a lelkesít? Kiknek nem engedelmeskedsz? Kiben nem hiszel? Vajon miért? Kiket időszerű elhagyj, mihez ragaszkodsz annak ellenére, hogy pedig az ideje már elmúlt és szenvedést okoz? Merre kéne menj? Hol hamisak a szavaid, hol van most igazabb tettekre szükség, melyik utasítás hülyeség?

Van tovább, bármiben is vagy, Bátorság!

*

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: „Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!” A fiú azt válaszolta: „Nincs kedvem!”, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: „Szívesen, uram!”, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.” Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”

Mt 21,28-32

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!