Az emberi élet nagy változása az élet közepén pontosan olyan, mint egy szüret a szőlő szempontjából… a gravitációt kövesd!

Szüretelni voltunk tegnap, ami esetemben pincemesteri feladatkört jelent, évek óta már, valahogy így alakult ebben a társaságban, puttonyosoktól veszem át a termést, bogyózóba be, onnan présbe tovább, leve a tartályba, új élet reményében, kifacsart hús a szemétre ki. Kisebb balesetet minden évben szenvedek, de ez idén sem a prés által esett – száz éves darab, jó barátok vagyunk –, hanem egy drótháló szakadt az egyik kádba bele, az vágta el a kezem. Vicces ez, hogy minden évben megsértem magam. Nyilvánvalóan mutatja, hogy nem a pincében a helyem, úri mulatság ez, amiért a fáradtságon kívül mindig fizetek “vérdíjat” is. Talán utolsó ilyen alkalom volt – de nem ezért kezdtem írni. Hanem a párhuzam miatt. Mert az emberi élet nagy változása az élet közepén pontosan olyan, mint egy szüret.

KELL az első metszés, ami leszakít a tőről, mert ellehetetlenül a régi, majd a válság bogyózója az embert szépen betekerve alaposan összetöri, de ez még mindig kevés, hanem legfontosabb a prés is, hogy a fokozódó nyomás hatására elhagyjuk régi énünket, meztelenül és összezavarodva másokkal keveredjünk kicsit, mielőtt új formát, valódi lelkesedést és igazabb társakat találunk. A folyamat lényegi része ennyi, a régit elhagyni. Utána a bor már szinte magától forr ki, ha érett volt a termés, cukorfok akkor megvan, idő kell csak hozzá, nomeg az átmeneti lelkes “túlhevültséget” megengedni, és persze keretek között tartani, vagy olykor indítani.

Szőlőből így lesz bor, ami azonban megtévesztő, mert a bor eredmény már majd csak, hanem a szőlőből must lesz, pucér és értéktelen és hűtés nélkül pimpul, amiből majd a bor érik, ha alkalmasak a körülmények. Nagyon fontos ez. Hogy NE bor akarj lenni, az önmegvalósítás csúcsa, hanem először must, tehát meztelen! Amiről nem tudni mi lesz. Jó bor-e, vagy gyengébb, ami szintén nem rossz, mert fröccsbe tökéletes, esetleg valami különleges házasítás, fel kell majd fedezd. Nem a sárból lesz az arany, hanem az emberből lesz sár, amiből arany lehet, és ehhez az értéktelen hamar megromló szanaszét préselt szőlőlé legfontosabb köztes állomás: a biztonság TELJES elvesztésére van a változáshoz szükséged. NE a boron görcsölj tehát, Ügy, ugyan, korai, ha must nem voltál még, nem tudhatod, hogy mi lesz majd Belőled, hanem merj must, akarj picit “értéktelen” nyersanyag lenni! Mert a must óriási nagy erénye, hogy megtanul bízni.

A szőlőként még rettegünk a zuhanástól, mert azonnali halált jelentene, de mustként pontosan az ellenkezője születik meg: a must “szuperképessége”, hogy megtanul a gravitációban, tehát a világ rendjében bízni. Éveket lógtunk a tövön, unalomig ismert környezetben, és most egyszerre, napok, hetek, hónapok alatt nem egyszerűen csak megváltozik minden, de gyors iramban sok különböző környezetről is élményt szerzünk, míg végül a leglényegünk marad csak, cseppfolyós állapotban, amire azt sem tudtam, hogy ez is én vagyok, én ilyen is lehetek – és a gazda örül. Én pucéran didergek a pince hidegében, de Mindenek Nagy Gazdája a 19,5 fokos mustnak örül, miközben nekem már az identitásom határai sincsenek épp meg. Csak folyok. Válságban levő emberként, sokakkal együtt, a mustban. És ez jól van.

Az új élethez pucérra kell előbb vetkőzni, “ki kell a lelkünk levét adni”. Nem megy e nélkül, nem megy hamarabb. Mely okból egészen elképesztően nagy kereszt a vagyon. Ha valakinek sok a szőlője, millió fürt, ebben oszlik szét a lelke, mert az EGÉSZ kell átmenjen a folyamaton. Sokakat látok két világ között ragadni. Az első a régi, a biztonságos, ami folyamatosan hív, kísért, visszatart, mert a biztonság “fontos”, pénz “kell”, és amíg az ember így érzi pénzt mindig lehet is keresni, de a lelkem szenved benne. A másik az új, ami azonban bizonytalan, sőt soká vetkőzés csak, hogy akkor most végre őszinte vagyok, másokkal tehát magammal, ami biztosan tartalmaz elképesztő ego kockázatot. Identitás váltás a feladat, ami annál nehezebb minél több “leve” van az embernek. Mert annál lassabban folyik, annál nehezebben folyik mind ki, annál könnyebben tudunk egy köztes életformát berendezve a tartalékainból szó szerint félvilági, mert itt is, és így ott nem életet élni.

Óriási kereszt a vagyon. Másképp: óriási kereszt a kényszer hiánya. Hogy nem vagyok kényszerült a tálentumaimhoz nyúlni, hogy megtehetem, hogy elássam őket, mert van elég tartalékom, hogy magam, tehát az álmaim, az önképem, az önértékelésem, az identitásom kockáztatása nélkül éljek jól. Mármint nem jól, mert a lelkem sikít, de kényelemben. Emberek éveket dobnak el, mert nem kényszerültek lépni, és így megtehetik, hogy csak a biztonságos lehetőségeket próbálgassák. Mert nem kényszerültek a belső tartalékaikhoz, a tehetségeikhez nyúlni. Hiúság. Arrogancia. Gyávaság. Önpusztítás. A biztonságos út sosem az igazi. Mert ahol biztonság van, ott egy dolog biztosan nincsen: változás. A változás mindig bizonytalan. Mert a változáshoz személyiségformáló új élmények kellenek. Amik attól újak, hogy NEM előre kiszámíthatók, nem tudom hova vezetnek. Nos? Enged végre a prést, KÖVESD a gravitációt, megérzéseid a legjobb irányt folyamatosan mutatják, menj arra, bármilyen félelmetes is: légy kicsit “értéktelen”! Hogy aztán kamatoztatni tudd a tálentumaidat olyasmiben, ami Lelkesít – új élet vár. 

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés?

Akkor ajánlom, ha érdekel a tartalom, és támogatni szeretnéd a munkát! Bővebb info ITT.