Kemény volt az elmúlt két nap… valahogy semmi nem úgy ment, mint ahogy reméltem, mert semmire nem volt elég erő, mert túl sok témában próbáltam egyidőben haladni, amitől a fókusz elveszett, és helyette meglepően mély csalódás lett rajtam úrrá. Hogy nem megy. Még mindig nem. Sőt. Pillanatokra, hogy ügyetlen, béna, “szar” vagyok, és nem jól csinálom, és így nem is fog menni – nyilvánvalóan üresnek látva az amúgy pedig félig már nagyon is teli poharat. Három dolog segített. Az egyik a természet, hogy hiába itt már a fény és a meleg, a fák még csupaszak, viszont közelebbről nézve rügyek látszanak, tehát semmi baj nincsen, hanem egészen egyszerűen IDŐ még a lombok, virágok, gyümölcsök érkezése, idő és MUNKA, alkalmasint sok, amit bele KELL a tavaszba tenni, hiszti és türelmetlenség helyett. A második beszélni róla. A harmadik és legfontosabb:

megengedni, hogy “béna” vagyok…

A tegnapi klubban használt megfogalmazással (köszönöm, Urak!): elengedve a több oldalról nyomasztó (kettős) cél-sziklafalat – hogy én azokon túl, szökőárként vágyom kitörni –, és megengedni pillanatnyi víz mivoltomat. Érdekes ez. A falak megmászhatatlanságában megnyugodva repedéseket találtam. Alul. A mederben. Repedéseket amerre tovább mehetek, az derült ki, hogy mégsem csak a vágyott irányba, mégsem csak FELfelé, mégsem csak az Egóm vágyait közvetlenül – és mostazonnal – elérve van út, hanem a sziklák között tovább is csörgedezhetek, sőt a meder a részvételem által szélesedik, és mintha vízesésbe, tehát a vágyott szabad kitörésbe tartana.

A mélység segített.

Megengedni, hogy két nagy fal sok, megmászni egyszerrre kettőt nem tudok, és mindkettőről letenni. Segített. HAGYNI, hogy a falak – célok, álmok, vágyak – ehelyett inkább tereljenek. A megosztottságom feloldása MINDKÉT cél elengedése volt, és így ezeken már nem görcsölve, hanem helyettük az itt és most megtehető dolgokra figyelve azonnal találtam Utat, ami ugyanúgy a felszínre, sőt egy szebb és jobb valóságba vezet – mert ez MA igazi, amin VALÓBAN járhatok, amin tudom, hogy járni képes vagyok. A vágyaim nem voltak azok. Nos? A meghasonlottság mélységgel gyógyítható, lefelé indulj, ha elkadtál! Ígérem, hogy van út, amint nem azt vizsgálod, hogy mit vágysz (akarsz) elérni, hanem arra figyelsz, hogy mit tehetsz MA meg. Aki nem épít az rombol. Aki a meghasonlottságából – vágyai fogságából – kilépni nem tud az elveszett… mindennapos “apró”, de helyes tettek Az Út.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Isten hozott.

Az új bejegyzések tagoknak látszanak csak, de a hét legjobb írását nyilvánosan is megosztom + Facebook oldalamon videók folyamatosak. Bővebben a rendszer okairól és működéséről ITT.

Barátsággal,
Joós István