Sok érdekeset mondott Jézus az utolsó vacsorán, és egy méltatlanul ritkán vizsgált mondata szúrt ma reggel szemet. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Hoppá. Az meg ki? Pilátus katonái érkeznek hamarosan, kézenfekvő gondolat, hogy nyilván róla van itt szó, azonban Jézus szavakat szükségszerűen pontosan használt, nyilvánvalóan, és akkor miért így mondja… Pilátus aligha a világ fejedelme valóban, még a császár sem nevezhető annak. Hmm. A pusztabeli “incidens” jut erről eszembe, ahol végtelennek tűnő, de csak földi hatalommal bíró harmadik személy szerepel, ördög meghatározással, akit Jézus Sátán néven szólít. Fontos ez – nekem legalábbis – amihez, ha Gábriel által tolmácsolt örömhír esetét, és a feltámadás körül szerepet játszó angyalokat is hozzávesszük, akkor muszáj addig a logikus következtetésig eljutni, hogy a földön túli világ nem egyszerűen csak nem három személyből áll, hanem népes, sőt konkrét, egymástól eltérő személyekkel népes, hiszen nem csak azonosítójuk, de nevük van – Gábriel, Mihály, Sátán – és ezen a világon belül hierarchia működik, aminek értelmében egymás fölött hatalmuk van, vagy nincsen. Szép ez. Hogy Sátán tehát konkrét személy, aki Gabrielhez vagy Mihályhoz nagyon hasonlónak tűnik, kivéve hogy önközpontúságba csábít. Ha pedig ebbe csábít, akkor számára a fő érték nyilván ez, tehát a Jézusi élet kontrasztjában bukottnak méltán nevezhető, akinek hatalma ebből kifolyólag CSAKIS az önközpontúság mérge által van. Hogy mindez miért érdekes? Nyilván hogy ne az önközpontúságot válaszd, alap, de ezen felül számomra ma egészen elképesztően fontos a világunkon túli teremtésben a sokadalom és a hierarchia. Ugyanis ez reményt ad, logikus, racionális, értelemmel elérhető reményt, hogy Isten és közöttem esetleg annyira sokan is lehetnek, hogy ez a hierarchia hozzám is el(le)ér, azaz ezen a hierarchikus, tehát – mint bármely hierarchia esetén – lépésről lépésre bejárható úton én is elindulhatok, és bár ésszel ma fel nem fogható számú stáció után, Istenhez így közelebb, sőt hozzá el juthatok. Hmm. Bizonyosságom van ebben. Mély, mély nyugalommal tudom, holy tökéletesedés a feladatom, hogy a földi élet ennek bölcsődéje, sőt talán anyaméh csak, ahonnan HA az emberi értelem ismételt válságok által a kapcsolódás és szolgálat útjára kiemelkedve rátalál akkor valódi, örök, Istenbe tartó életre tényleg születik. Így érzem. Teljesen megrendíthetetlenül erősen, Sátán csábítását kibíró mértékben érzem így, tehát abszolút nem érdekel, hogy más erről mit gondol, számomra megszámlálhatatlan számú lépés, tehát fokozat, tehát beavatási szint, tehát korszak vár, engem-Téged-mindenkit, aminek a földi élet, az itt megélhető szintek előszobája csak, és amiben másoknak segíteni – a lehetőséget megérteni, sőt megérezni, az ajtót megtalálni, az Úton elindulni – minden erőmmel én itt ezért próbálok. Hmm. Az önfelvállalás országának mondtam a küldetésem eddig, de nem. Mert Van Tovább. Küldetésem az Isten országába vezető út bemutatása és kövezése, hogy minél többek számára, minél könnyebben legyen járható. Hmm. Útépítő vagyok. Tehát. Útépítő és társasutazás-szervező, aki a prospektusokról is gondoskodik… :-)

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Jn 14,27-31a

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!