Lehet, igen, vitatkozni velem. Persze. Talán tartok valahol, talán szánalamas ez az egész, mindegy, végül, nyilván, de az talán fontos, különösen, ha úgy érzed néha, hogy lehet ebben a nézőpontban valami, vagy, ha NAGYON kihoz a sodrodból, amikről írok, de mégis vissza-vissza térsz – a kettő nyilván ugyanaz – tehát, ha így van, akkor lehet érdekes, hogy az, ahol én ma tartok, Férfi témában például, az nem egy, nem kettő, nem öt és nem tíz nő számolhatatlanul sok könnyének a gyümölcse. Fontosnak érzem ezt. Hogy az édesanyám nem végezte be a neveltetésémet, még a nagymamámmal és a keresztanyámmal együtt sem, hanem nők, sokan, később Nők, tehát a korai, a hosszú párkapcsolatok résztvevői, majd mindazok akik utánuk jöttek, ők MIND, állnak, mögöttem és bennem. Az Ő szeretetük, erejük, Hitük, bölcsességük … és az ő KÖNNYEIK. Basszus. SEHOL ÉS SENKI LENNÉK, ha ezek az elképesztően csodálatos nők mind legyintettek volna. De nem tették. Hanem belvágtak, belevágtunk, amihez persze, hogy áldás volt a tudatlanság, nyilván, Nekik is, erő a remény, kegyelem a fátyol, de a Lényeg most nem ez, hanem hogy
sok, sok, SOK nő MÉGTÖBB könnye kell egyetlen Férfi születéséhez is.
Ez Van. Mondom, mert a napokban sokat hallottam, hogy oldja meg mindenki a maga életét, a férfi is, nőjjön fel, ahogy tud, mert ő, a nagyszerű, a csodálatos, a „Nő” már nem hajlandó ezzel foglalkozni. Főleg, hogy „igazságtalan”, hogy „más aratja végül le a babért”, minek szenvedjen tehát, „más kedvéért férfit nevelni” ő ugyan nem fog többé. És bár szabad, igen, kiiratkozni, de a Rend nem ez, tehát garantált a magány, Társat kiérdemelni így nem lehet. Nagyon fontos ez. Érteni a folyamatot. Hogy bárki is lesz a Társad, azért ma, MOST, ebben a pillanatban is könnyezik egy nő valahol. Szinte biztosan. Hiszen mással volt vagy van épp, és az még akad, mert az még nem Te vagy, nem a kettőtök harmóniája, hiszen ezért fog majd még tovább jönni, Feléd. FONTOS ez. Hogy más dolgozik, MÁS könnyezik ma a Te boldogságodért. És sokan már előtte. Érted? Fontos. Fontos szembenézni azzal, hogy kinek képzeled magad, ha Te ezt, tehát Nők egymásra építő sorozatát, ha Te megszakítod. Szabad. Csak Lásd.
Hogy a Férfi futószalagon készül.
Mégpedig úgy, hogy MINDEN nő, akivel valaha találkozik hozzátesz egy picit. A pincérnő is az étteremben. Százak. Így épül, így közeledik. Amihez azonban ADNI kell. Nekik. Fiúknak, pasiknak, férfiaknak. A másénak, igen, de magad miatt, mert a Tied is így jut egykor Hozzád el, hogy ma mások adnak neki. Sokan. Minden nő aszerint, ahol tart épp, sőt, annál picit mindig TÖBBET, tehát nem, nem kevesebbet, mint sokan vélik, hogy akkor most óvatos leszek, téves következtetés, hanem épp TÖBBET, picit, minden bukás és kudarc és zsákutca után, többet, eggyel JOBBAN bízni a megoldás, és nem kevésbé, eggyel Nagyobb alázat, és így fejlődik a táncban, mindenki. Ez a Rend. Hogy az egész jó kislány a bénácska fiúval kezd, aki aztán, persze, elejt, és az fáj, és sírok, és otthagyom, de tanultam közben, és akkor megyek, tovább, és egy picit már jobban táncoló srác kér legközelebb fel, akinél én megintcsak jobban táncolok, de épp az előzőnek, a tapasztalatnak hála, és így tovább, és tovább, és tovább, egyre jobb táncosok, míg egy nap megérkezik, aki felkér, és előre nem tudom, hogy ő Ő, csak Látom, Csillag a szemében, az egész teremtett világ, és mégis, mégis lehet, hogy elejt. Vagy nem. Mert egy nap megérkezik, akivel már nem tapossuk egymást annyira el, hogy újra párt kéne cserélni.
Kulcsa ennek a megadás.
Mikor a Zenének a helyünkön Férfi és Nő végre VALÓBAN megadjuk magunkat – és nem csak tudjuk, hogy meg kéne – na onnantól nem kell párt cserélni többet. Amiben a Harmadik a Lényeg. EZT észrevenni, megérteni, amihez tapasztalni nagyon sokat kell, hogy kettesben nem lehet táncolni. Hanem VAN harmadik. A Zene. Az Ügy. A Dolgunk. A Lelkesedés. A közös Cél, a Rendelt Funkció, a Nagyobb. Ugyanaz mind, a Harmadik, amit, igen, Taónak, Buddha természetnek, kollektív tudattalannak vagy Szentléleknek is hívhatok, mindEgy, mert ugyanaz, végül, mind. Egy. Én. És táncolni, VALÓBAN táncolni akkor kezdünk, amikor ennek megadjuk, ennek a magunk helyén megadjuk magunkat. Hogy ez hülyeség? Persze, hogy nem kötelező. Ha Te márpedig nem óhajatasz ebben az össznépi játékban résztvenni, hanem Te márpedig a készt kéred, mert TE aztán igazán megérdemled: szabad. Csak lásd, hogy ez valami egészen elképesztően brutális önzés és arrogancia, így dönteni. Valamint totális magány. Ami nem baj, persze. Csak mondom. Hogy lásd, hogy tudd, hogy értsd, ha valóban ezt választod. Szabad. De a következő kérőnek igent mondani, sőt segíteni, akár lapot osztani, felkérni, ha bátortalan, tehát a Táncban résztvenni jobb.
Öröm, ha megosztod!
