Az igazi álmok mindig közösek.

Van rövid út. Igen. Mindig és bármihez van, de egészen elképesztő az ára, amit viszont általában csak utólag ért az ember meg… a lelked kell érte add. Júdás 30 ezüstöt kapott, de a célja nyilvánvalóan nem pénz volt, hanem ő földi királyságot vágyott, most azonnal, Jézust SAJÁT céljai érdekében követte, majd csalódott, végül megsértődött, és így szubjektív élménye alapján jogosan adta a reményt fel és az embert el. Aligha gondolta, hogy megölik. Júdás a rövid utat akaró ember legnagyszerűbb példája szerintem, aki ezért az életével fizetett. Mégpedig nem úgy, hogy más őt megölte volna. Nem. Hanem maga pusztította el önmagát, és pontosan ez az intő példa lényege: aki önközpontú, az nem egyszerűen elbukik, hanem öngyilkosságot követ el. Jó ez nekem most. Mert máig gyakran vágyom holnapra áttörést, máig gyakran hiszem, hogy ma képes kellene mindarra legyek, ami holnapra majd működik. De nem vagyok. Hanem évek, sőt évtizedek még, bizonyosan, amíg az álom valóban életre kel. Hmm. “Álmom”-at írtam elsőre, de azonnal kijavítottam, mert mély nyugalommal tudom legbelül, hogy az én álmom soha nem fog működni. A Tiéd sem. Hanem az álmok azzal arányban működnek, amennyire nem torzítjuk őket a vágyaink szerinti formára, amennyire igazat álmodni képesek vagyunk, amennyire nem az enyém. Az igazi álmok mindig közösek. Része vagy, igen, de nem csak Neked, nem csak Rólad szól. Szép ez nagyon. Hogy én MOST akarom, a világ pedig MOST engem akar. Hogy ne akarjam, hanem csak tegyem. Ma. Most. Holnap. Folyamatosan. Júdás az életével fizetett, de mi kevesebből is tudunk tanulni, engedd az időt, engedd az utat meg! Sőt. Ha megengedem azonnal élvezem is. Nahát. Dejó. Az ember, ha nem élvezi az életet, akkor túlzottan távol, a jövőben vagy a múltban van. NEM kell értsem. Hanem részvétel elég. Minden erőmmel, mintha csak rajtam múlna, de tudva, hogy milyen kicsi vagyok benne mégis… Jól esik ez most. Feszültem a napokban, és most érzem, hogy a nagy részét kifújtam. Csinálni kell. Csinálni és segítséget kérni, mert egyedül nem megy, nem fog menni, mert egyedül soha senki nem oldja meg – férfiaknak munkában, nőknek a férfiakhoz segítség KELL. Merd ezt vállalni! Muszáj vállald, különben Júdás sorsára jutsz, és meghalsz… boldogulni csakis együtt tudunk, mert valóban testvérek vagyunk.

*

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”

Mt 26,14-25

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!