Jól kell lenni. Olyan egészen elképesztően brutális, hogy ez minden másnál fontosabb. Jól kell legyél! Bármi is az ár. Értve ezalatt, hogy szorgalmas, rendes, felkészült… amiből a legfontosabb: muszáj legyen tartalékod. Az élet minden és bármely pillanatában KELL legyen tartalékod, mert nem tudod mikor jön a váratlan kihívás, és vele az azonnali bukás. Hmm. Emberek egyik legnagyobb hibája ez, az enyém mindenképp, hogy gyakran nullára merítem magam. Jószándékkal, mert fontosnak tűnik. Ez és az és amaz. Ami hazárdjáték. Általában megúszom, de amikor nem, akkor keserves az ár, mert ha akkor ér meglepetés, amikor nullán vagyok épp, abból kibillenés, válság, és ha a környezetem is nullán van, akkor zuhanás és katasztrófa következik.

Jó kell legyek, mert a világ összes angyala sem tud megtartani, ha nem vagyok.

Mert ők is jól kell legyenek. Akibe a sötétség beköltözik – aki a sötétséget beengedi és választja, mert túl gyenge a fényre fókuszálni – az olyan energiacsapdává válik, akit a világon senki nem tud megmenteni. Ne másoktól várd a megoldásodat! Ha egy ponton túlbillentél, felelősséget kell vállalj, a saját poklot egyedül járd meg, és majd akkor kapcsolódj újra, ha visszatérni sikerült onnan. Mert akkor vagy újra alkalmas. Ellenkező esetben a másikat is magaddal rántod. Hogy mi a megoldás, ha már “megtörtént a baj”? Alul átesni. A szenvedésnek megvan az a mélysége, ahonnan tovább értelmetlen, mert aktívan önpusztító, és az ember a “halál” közelében szükségszerűen az életet választja, és magára csodálkozik. És akkor egy csapásra kint van. Magából és a válságból. Sőt: általában tanulság is látszik, ha csak egy picit figyelni hajlandó. A sötétségben, az ideiglenesen sötétben lévő ember olyan energia csapda, feneketlen kút, akit visszahozni senki nem tud – pusztítod a környezeted, amíg ezt másoktól várod, hiszti és értelmetlen és éretlen. Hanem le kell oda jutni, hogy magadra rácsodálkozol. Amihez előbb el kell magad vágni. A másiktól és a világtól. Ami után a szenvedés átmenetileg fokozódik, majd egyszerre fény lesz a semmiből. Haladók nevetnek is ilyenkor. Magukon. Én írni szoktam. És kész, már fel is álltál. A Nő megtart, amikor még billen csak az ember, de ha a seggedre estél, magad kell felállj, mert nem bírja a súlyodat el. Nőknél ugyanez van. Férfinak hisztizel, akinek nincsen Rád ereje, vagy női közeg kap el, de ők sem bírják soká. Senki nem oldja helyetted meg!

Elképesztően nehéz ez, mert elképesztően nehéz tartalékolni.

Brutálisan nehéz NEM adni erőt, amikor pedig még volna, megvonni magam a világtól, ügytől, csapattól, társtól is akár, és lenyűgözően fontos megérteni, hogy ez nem önzés. Hanem közérdek. Szó szerint. A szűkebb közösségem és a tágabb világ érdeke, hogy jól legyek, mert akkor tudok helyesen, tartósan, derűsen, hatékonyan működni. Míg ha nem, akkor hiába vagyok látszólag ott, abban sok köszönet nincsen, az eredmény feszült. Nos? Tudom, hogy ismered. És nem azt mondom, hogy dönts erről most, hanem csak megfontolni elég. És aztán gyakorolni muszáj. Az “önzést”. Hogy jól KELL legyél. Jó kell legyél, még ha mások szenvednek is közben körülötted. Jól kell legyél, mert nem ismered az órát! 

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés?

Akkor ajánlom, ha érdekel a régebbi tartalom, vagy támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.