Tartom, hogy tévedésben vagyunk, tévedésben tartjuk magunkat, egymást, amíg a Jézusban való hitet hirdetjük. Ez az élményem. Hogy Hinni az Atyában kell, lehet, érdemes, Jézus eljövetele pedig olyan tény – hogy itt járt, hogy azt ígérte: visszajön – amiről a hívő ember zsigeri szinten tudja, hogy igaz, tehát nem hittétel többé. Veszélyesnek érzem a kavarodást. Jézus, igen, nagyobb nálunk, végtelenszer hatalmasabb Bátty – hiszen ő maga mond testvérnek minket –, általa is lettünk, de Atya csak egy van, aki nélkül semmi nem lenne, ami van. Fontos emlékezni erre, korlátos kis eleménkben nem összetéveszteni, ami így nyilvánvalóan jelenti, hogy Hála és Dicsőség egyetlen leghelyesebb végső iránya az Atyaisten, ami persze nem jelenti, hogy Jézus, és a köztünk értünk dolgozó sok egyéb mennyei hierarchiák ne lennének hatékony közvetítők, hogy ne lenne érdemes hozzájuk fohászkodni, de fontos emlékezni arra, hogy Atya csak egy Van, Akarat tehát, Egy, Van, ami NEM Jézus akarata, hanem az Egy Igaz Istené, akivel Jézus, a Szentek, és a Boldogok mind „csak” egységben állnak, olyannyira, hogy végül EZ az igazi teljesítmény.
Szép ez nagyon.
Hogy mennyire valóban és szó szerint Igaz a Boldog fogalom, ahogy az egyház használja, senki nem lehet Boldog csakis az Istennel összhangban állva, tehát Dolgozva. Félretés tehát Jézust középpontba helyezni. Szó szerint: fél-re-ért-és. Mert Jézus fele csak az Igazságnak, meglepő módon, kimondom: számomra az Atyához képest bizonyos értelemben: Anya, mert földibb, konkrétabb, másrészt a Lélekhez képest férfias Teremtő mégis, az Egy Teremtő letéteményese, emberi elmével nehezen befogható világ szuverén Ura, de mégsem Abszolút, hanem fiú „csak”, aki maga is az Atyához képest működik, csak, kép-es működni, mert az Atya Akarata a kép, azon belül színez, szuverén alkotóművészként. Hmm. Érdekes ez. Hogy
a teljesség hármasság,
szükségszerűen és mindig, mert a két fél közötti kapcsolat is számít, bizonyosan tévedésben van tehát aki bármilyen téren kettősségben gondolkodik: a világ Rendje a hármasság: Én, Te és a Nagyobb, szerelem, lelkesedés, ügy, irány, cél, fohász, zene – ami azzal összeköt. Viszont számomra ez NEM enged léptékváltásokat. A hármasság mindhárom tagja azonos léptékben muszáj létezzék, ami a következő fél-re-ért-és szerintem. Hogy Jézus NEM az abszolút Fiú. Elgondolhatatlan számomra, hogy az abszolút Fiú, tehát az Első, Eredeti, az Istenből közvetlenül kiinduló, a mindaddig „tétlen” Isten Atya mivoltát keletkeztető hármasság tagja lenne Jézus. Nem tudom elképzelni. Mert az Első és Eredeti és Örök hármasság számomra messze befoghatatlanul nagyobb, hatalmasabb, szellemibb, semmint, hogy térben és időben közénk korlátozhatta volna magát. Szerintem. Hanem az eredeti hármasság gyermekének érzem és vélem Jézust, teremtő fiúnak, akiből viszont szükségszerűen több kell tehát legyen, hiszen egy csak az eredeti hármasságból lehet, és ez így elgondolva lehetővé teszi – a fent elmondott hármasság működés miatt – Jézus „saját” hármasságát, ahol Jézus a teremtő, tehát Atya jelleg, és őt Anya szellem egészíti ki, harmadikként pedig az Akarattal való összhang, amit az Igazság Szellemének is hívhatok. Hát így. Jó, hogy ezt nem olvassátok sokan, de akkor is.
–
Szeretteim! Bármit kérünk Istentől, megkapjuk tőle, ha megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. Az ő parancsa pedig az, hogy higgyünk Fiában, Jézus Krisztusban, és szeressük egymást. Így parancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, Istenben él, és Isten őbenne. Azt, hogy ő bennünk él, a Lélektől tudjuk, akit tőle kaptunk.
Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e! Mert sok hamis próféta lépett föl a világban.
Az Istentől való lélek erről ismerhető fel: minden lélek, amely azt vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől való. De minden olyan lélek, amely nem ezt vallja Jézusról, nem Istentől való. Ez az antikrisztus szelleme, akiről hallottátok, hogy eljön, sőt már a világban is van.
Gyermekeim, ti Istentől vagytok, és győzedelmeskedtetek az antikrisztuson, mert a bennetek lakó (Isten) hatalmasabb, mint e világ szellemei. Ezek e világból valók, azért is beszélnek a világról, és hallgat rájuk a világ.
Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem Istentől van, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság szellemét és a hamisság szellemét.
1Jn 3,22-4,6