Nem kézrátétel, sem nem csoda, sem vallási megszállottság – hanem az értelmemet.

Voltál megszállott? Én igen. Mondhatnánk, hogy tisztátalan lélektől, de a valóság, hogy én magam voltam az. A saját megszállóm. A világban csalódva magamba, a saját értelmem délibábos ígéreteibe zuhantam a korábbinál is jobban, és a szabadságot Istenemmé téve az önközpontúság diktatúráját valósítottam meg. Magamban. Magam számára. És persze a közvetlen környezetem irányába… Mégpedig pontosan így:

A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele. Éjjel-nappal a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, folyton kiabált, és kövekkel ütötte-verte magát.

A sírbolt önsajnálat volt, mélyen, magamban, kicsi és jelentéktelen lakás, szoba csak, amolyan lyuk, ahol a családom megtűrt. A környezetem folyamatosan próbált jobb belátásra téríteni – menj, dolgozz, kezdj magaddal valamit, hagyd a hisztit abba! – de én a józan ész és a szív tanácsait lerázva a megvilágosodás eszményeit és a tudományos, majd ezoterikus, madj vallási fanatizmus szavait szajkóztam csak, hangosan, majd halkan, majd újra hangosan, közben magam az ítélet, sőt önmegvetés legsúlyosabb köveivel ostorozva, saját egómmal, önmagammal meghasonlottan háborúzva. És persze pereltem. Istennel.

“Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!”

Nem, pont így, de nagyon hasonlóan. Az önsanyargatás mélységeiben is hibást, felelőst, külső okot keresve.

Míg aztán Jézus meggyógyított.

Mégpedig egyáltalán nem úgy, ahogy a szövegben áll, nem parancsolt a “tisztátalan lélekre” rá, nem üldözte a disznókondába, hanem “csak” felmentette az emberségem, az egóm, engem. Utat mutatott. S a belső háborúnak ezzel automatikusan vége. Lett. Kívül, mint belül.

Mégpedig a megjelenése által.

Hogy intellektuális tobzódásaim közepette – az önközpontúság egyik biztos tünete egy feneketlen, és betölthetetlen intellektuális éhség, hiszen hogy is lehetne másképp, ha valakiben hiány van, a kérdés keresi a választ, a vákuum törekszik betölteni magát, a megvilágosodás Szent Grálját fájón üldözve – egyszer csak megjelent, számomra teljesen váratlan módon és helyeken. Ő.

Nekem.

Mégpedig szó szerint, amihez öt eset jut most eszembe: Kelet és nyugat, észak és dél hagyományait bújva nagy budhista tanítóként, kortárs guruként érkezett meg Sai Baba hozzám, aki a könyve felétől Jézusról kezd szólni. Megrázó volt. Jézust “ismerem”, ebben nőttem fel, nem oldotta a problémámat meg, nem ezért ültem a guru könyvének neki. Nem sokkal később Gandhi. Majd Kahlil Gibran is “elárult”, akinek Próféta című könyvét legmagasabb polcon őriztem azokban az időkben. Aztán Steiner… és persze, végül, számomra talán legnagyobb súllyal: Hamvas is ide, Jézushoz érkezett meg. Így történt. Így jelent meg. Nekem. És ebből értettem meg, hogy Jézus a kapu őre. Valóságosan. Értve ez alatt, hogy az értelmemnek muszáj valamit Vele kezdeni, talán a személyével is, de a példájával mindenképp, és

az önközpontúság sűrű sötét őrült rengetegéből ez volt, ami kirángatott.

Hogy megjelent egy másik. Egy Személy. Jézus. Egy élet, egy példa, egy ÚT. Egy lehetőség. És innentől nem voltam többé egyedül, hanem már minimum ketten voltunk, Jézus és Én, ami után a kettőből több, tehát működő férfi-nő viszonyok, közösség, és élet aztán könnyen lett. Ennyi a történetem. Jézus meggyógyított, de NEM kézrátétel vagy csoda által, hanem az értelmemet rakta rendbe, mert szembesítette a bennem tobzódó tisztátalan – elszabadult, önös, önközpontú – lelket, tehát a saját túlzásba esett értelmemet, egót, JoósIstvánt az alternatíva lehetőségével és a felelősségemmel.

A kapcsolódás, a hely, a szolgálat fontosságát Általa felismerve jutottam a hasznosság maximájához el, ami csak egy másik szó az útonjárásra.

Majd ebben is túlzásba estem persze, sőt mint bármely gyermek, az első lépések közepette, seggre. De aztán egyre jobban belejöttem a járásba, és most már tudom, mert tapasztaltam, hogy akár futni is képes az ember, ha az Irány alkalmas és akar – helyes irányt, jó utat, működő közösséget kívánok szeretettel! 

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés

Akkor ajánlom, ha érdekel mélyebb tartalom, vagy ha támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.