Mindennek, ami történik megvan az oka, még ha nem is mindig értem … ezt Látom … hogy hatalmas és végtelenül Bölcsebb a Rend, és értünk Van, és soha sekit nem ér semmi érdemtelenül … sőt, hogy ez részletekbe menőkig igaz, még a körülmények is összefüggenek, mindig ott kell törlesszek, abban kapom a leckét, ahol okot adtam, más emberekkel, de hasonló helyzetben, soha nem érdemtelenül … a szenvedéstörténetet hallgatva megrengtem ma ezen, virágvasárnap … hogy kellett legyen ok, akkor is, abban is … hogy így zárult, igen, de kezdete is volt, kellett legyen, minden okozatnak van … hiszen épp ez a Rend lényege, hogy nincsenek kivételek, tehát öntörvényűségtől megadásig, ellentmondástól áldozatig, felelőtlenségtől felelősségvállalásig tart az ok és okozat kör, minden Lecke, mindig, és persze az előző zárása, az okozat, már újabb ok a következő ciklushoz, amit megint okozat követ, és így tovább … közben pedig az idő, látszólag … aztán kerti munka, és sepregetés, szőnyegrázás után, zuhanyzás közben villant belém, hogy ebben léptékben csak egyetlen egy ok volt, ami ilyen totális, összemberi, planetáris léptékű megváltást indokolttá tehetett …

az Alma

… a tudni akarásból fakadó önfejűség hagyta el a Békét, azzal kezdődött, és, igen ide tartunk vissza …a nemtudásba … pontosabban a már nem hisszük, hogy tudni kéne állapotba, az összekapcsoltságba, ami a ne az én akaratom legyen meg, ami a megadás, ami az ősbizalom, ami az Egység … ecce homo … ezt játszuk … egyéni, közösségi és emberiség szinten … hogy Jézusnak ezzel mi dolga? … az okozat nyilvánvaló, a ciklus zárása, a Példa … ami tehát a megváltás, annak, aki követi – tehát nem annak, aki sokat imádkozik, hanem annak, aki úgy él, aki úgy szeret másokat, aki életét önként adja … de mi lehetett az ok? … Jézus Úr s Király a Föld felett … márpedig a mennyei hierarchiák nem halnak ki, hiszen örök élet van, tehát öröklés nincs – tehát olyan sincs, hogy az örökös tesz jóvá valamit, amihez semmi köze nem volt, hiszen öröklés nincs … “mielőtt Ábrahám volt, Én Vagyok” … hmm … kezdetben volt az Ige, és köztünk lakozott … a Világ Világossága … és azt is tudjuk, hogy a Fényhozó túllépett a hatáskörén, sőt, részben igékkel tette, hiszen nincs teremtés, így kísértés sem igék nélkül … és aztán Jézus kereszthalált halt … és onnan indultunk, hogy Rend Van, és soha senkit, nem ér semmi érdemtelenül.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!