Soká, éveken át rohangáltam fáklyával a kezemben, hogy ím, megvan az út, a mód, a Fény, és nem értettem, hogy emberek miért utasítanak el. Aztán figyelni kezdtem. Figyelni kezdtem, és azt láttam, hogy azért tolnak el, mert más, fontosabb dolguk van: tüzet oltanak. Nem értettem. Hogy miért sorozatos az élmény, mért mindig ott van tűz, mért mindig akkor, ahol és amikor én a “fontos üzenettel” megjelenek, hogy mért velem ingerültek, honnan a felém irányuló harag. Aztán egy nap leesett. Hogy én vagyok az ok. Hogy a fáklya, a tűzzel való lelkesült, de felelőtlen hadonászás gyújtott a házak nád tetejében és korhadt gerendáiban lángokat, okozta ez által nem egyszerűen csak a fülek zárulását és a figyelem elfordulását, de a konkrét, elementáris, egzisztenciális veszélynek észlelt fény kioltására irányuló aktív törekvést, tehát a sötétség megerősödését is. Megértettem és megváltoztam. Egy csapásra. Ettől. Azóta nem veszek könyveket tucatjával, és nem küldözgetek linkeket naponta. Már nem. Hanem csak mondom és írom, itt és ahova hívnak, azoknak, akik maguk közelebb jönnek, akik tehát Döntenek arról, hogy hallani akarják. Szép ez nagyon. Hogy mennyi Érő mozdul, mennyi Ember összefog, amióta én nem erőltetem. Hogy mennyire más, amikor a világ törekszik kapcsolódni, mennyivel nyitottabb, szebb, barátságosabb azóta az út. Hmm. A Life.hu keresett meg, náluk voltam tegnap, hogy induljon rovat, hogy írjak hetente egyet oda, ma pedig Nyergesújfalura megyek, délután, előadni, mert nagyszerű helyi emberek nem csak meghívtak, de megszervezték, hogy legyen hova, legyen kiknek. Csoda. Ez. Hogy mennyire játékosan könnyed is lehet az élet, az Út, a rajta való haladás – amint az ember picit bízni kezd, ahelyett, hogy erőlteti. Tanusítom. Sőt. Hívlak és Ajánlom: Szeress, Kockáztass, Játssz! Velünk vagy nélkülünk, de csakis így érdemes.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés?

Akkor ajánlom, ha érdekel a tartalom, és támogatni szeretnéd a munkát! Bővebb info ITT.