Hülyeség. Ez az élményem. Hogy kizárt, hogy az elejét mondta volna, aligha volt valaha ennyire elkeseredett. Másrészt mélyen értem, ha esetleg mégis, mert pontosan azonos ma reggel az élményem, Facebook megosztásokat lapozva ütött keményen mellbe, hogy mennyire elképesztően le van a társadalom nagy része maradva, mennyire keveseknek szólnak ezek a szavak, az én munkám, ez szomorít épp el, ma ebből a szomorúságból írok. Döbbenetesen nagy a távolság. Így érzem. Hogy az emberektől nagyon, nagyon messze van, ami engem foglalkoztat, amihez itt segítséget talál az előfizető. Az emberek tömegei számára elképesztően messze, mert ők arra csodálkoznak csak még rá, hogy talán nem is vagyunk keresztények, talán üres ez a fogalom, és abszolút nem is tudnak még továbblépést akár elképzelni sem. Hogy lehetséges lenne. Hogy van bármi tovább, hogy a vallás vagy Jézus fejlettebben is érthető és megélhető, mint a kereszténység.

Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.

Így van. Szó szerint van így, sőt valóságosan a boldogság kulcsa, minden konkrét ember számára, mert az Istenkapcsolat akadozása a problémák végső oka – és mégis, teljesen falrahányt borsó bármit is mondok erről, mármint a tömegek számára az, hanem nehányotoknak szól csak. Talán nem vagyok elég érthető, vagy majd későbbi korok veszik ezeket a szövegeket elő, mindegy. El kell engedjem, hogy megértik. Hmm, lebuktam, persze hogy van itt akarás még jócskán… olyan jó lenne, ha sokan meghallanák. De nem. Illetve öröm, hogy Ti néhányan igen. Másrészt nehézség a tömegek dolgában, hogy a meghallásra érdemes hang eleve ritka. A kereszténység maga korán letért az útról, mint a név is mutatja, és bár az Atyáról és rólunk szóló jézusi tanítás értőknek így is átsüt, de az igaz hit napjainkban magányos, mert a dogma keretei között tanítani az igazit, az eredetit szinte lehetetlen. Kevés a tanító. Hogy érint ez Téged? Remélem jössz beszélgetni, ha igen! Dolog van ugyanis… :-)

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”

Lk 10,13-16

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!