Legfontosabb, és legnehezebb kérdés végül a ki vagyok téma, amire átmeneti választ az ember a mi a dolgom feladványban talál – Ügy, Hely, Küldetés – míg aztán ebből is tovább kell lépjünk, meg kell határozni, konkrétan vagy halmazban, hogy ki vagyok, aminek nehézsége, hogy csak egyetlen helyes “végső” válasz van, amit azonban végtelenül nehéz kimondani. Egyes szám első személyben én sem tudom, hanem többes elsőben viszont már igen: Isten. Isten vagyunk. Az élet nagy félreértése, hogy soká hisszük magunkat külön kis isteneknek, ami az önközpontúság csapdája, az egyetlen valódi “bűn”, míg végül az ember lassan, de bizonyosan rájön – Ügy, Hely, Küldetés – hogy bizony részes “csak”, sőt hogy az – a kapcsolat, a közösség, az együtt – valahogy mégis sokkal nagyobb, mint ha külön lenne. Ahonnan már csak egy lépés belátni, hogy magamat igazán meghatározni tehát csakis részként tudom. És így vagyok Isten, lám mégis kimondtam, pontosan úgy, amint Te is Isten vagy, bizonyosan, akár élményed már ez, akár még nem, a szenvedés kegyelme bizonyosan segít, hogy végül majd az legyen, mert nem lehet másra rájönni, mert a rációm után az egóm, tehát a különállásom is fel kell a keresztre tűzni, mert nincsen más, ami Van, ez húsvét örömhíre.

*

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.

Jn 10,31-42

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!