Legfontosabb, és legnehezebb kérdés végül a ki vagyok téma, amire átmeneti választ az ember a mi a dolgom feladványban talál – Ügy, Hely, Küldetés – míg aztán ebből is tovább kell lépjünk, meg kell határozni, konkrétan vagy halmazban, hogy ki vagyok, aminek nehézsége, hogy csak egyetlen helyes “végső” válasz van, amit azonban végtelenül nehéz kimondani. Egyes szám első személyben én sem tudom, hanem többes elsőben viszont már igen: Isten. Isten vagyunk. Az élet nagy félreértése, hogy soká hisszük magunkat külön kis isteneknek, ami az önközpontúság csapdája, az egyetlen valódi “bűn”, míg végül az ember lassan, de bizonyosan rájön – Ügy, Hely, Küldetés – hogy bizony részes “csak”, sőt hogy az – a kapcsolat, a közösség, az együtt – valahogy mégis sokkal nagyobb, mint ha külön lenne. Ahonnan már csak egy lépés belátni, hogy magamat igazán meghatározni tehát csakis részként tudom. És így vagyok Isten, lám mégis kimondtam, pontosan úgy, amint Te is Isten vagy, bizonyosan, akár élményed már ez, akár még nem, a szenvedés kegyelme bizonyosan segít, hogy végül majd az legyen, mert nem lehet másra rájönni, mert a rációm után az egóm, tehát a különállásom is fel kell a keresztre tűzni, mert nincsen más, ami Van, ez húsvét örömhíre.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Előfizetés

Akkor ajánlom, ha érdekel mélyebb tartalom, vagy ha támogatni szeretnéd a munkát. Bővebb info ITT.