Isten szeret. Ez minden. Ennyit szeretnék most, húsvét vasárnap este, egy angliai templom kanapéján ücsörögve mondani. Isten szeret. Annyira Nagyon fontos ez, igen, ateistáknak, is, és hippiknek és buddhistáknak és ezoterikusoknak, is, mindenkinek. Szeretve lenni. Talán semmi más nem fontos az életben, csakis ez, talán mindent csak ezért csinálunk legvégül, hogy szeretve érezhessük magunkat. Isten szeret. Hogy nem így érzed? Hmm. Talán csak definíciós kérdés. Mert ugye mi Isten, és mi az, hogy Szeret. Istennel kezdve, a fogalom számomra egy egyszerűsítés. Mindenségnek is hívom, és Termetésnek is, sőt, a hozzám legközelebb álló meghatározása: Minden, Ami Van, és Minden, Ami Nincs, tehát ez az Egész így együtt, mindazt is belértve, ami már vagy még nem nyilvánul épp meg, a Valami és a Bármi egysége. Hogy akkor ebbe magamat is belértem? Igen. Isten én is. Sőt, Te is. És Ő is. Isten az egész teremtett világ teljessége, és több. Mintha benne játszódna mindez. Hmm. A Pont a kereszt két szára, Tér és Idő találkozásánál, és persze a Kereszt maga is, múlt és jövő, születés és halál, az Egész. Aminek tehát része vagyok. Isten nincs rajtam kívül, hanem vele Egyek vagyunk, ez az élményem, pontosan, ahogy Jézus is mondta. Hogy akkor mi értelme imádkozni, mármint hozzá, mint kívülállóhoz fordulni? Pontosan az, hogy gyakran megfeledkezem erről. Sőt. Pontosan ilyenkor, tehát, amikor a saját gondolataim lehatárolt világában, falai között vagyok épp, sőt, ide be is szorulok néha, olyankor segít. Esetemben főleg azért, mert valahányszor imádkozni kezdek azonnal felidéződik az élmény, hogy dehát egyek vagyunk, és ettől azonnal teljesen értelmetlen lesz a külső személyhez való ima, hanem átvált a nézőpontom, leomlik a fal, és mosolygok magamon, a kishitűségen, sőt arrogancián, hogy magamat átmenetileg az egésznek a közepére képzeltem. Így lesz az Atyához forduló panaszból vagy kérésből szinte azonnal Hála, mert valóban nincs másnak helye, amint imádkozni kezdek. Másrészt ugyenezért Van értelme a Miatyánknak mégis, különösen, amíg még nincs az élmény meg, hogy dehát egyek vagyunk, tehát “hülyeséget” csinálok épp, hiszen nincsen rajtam kívül, nem vagyok Rajta kívül, hmm, magamon kívül, az Egy Énen kívül, nem lehetek. Ami a Szeretet. Ezt jelenti, hogy Isten a szeretet, tehát az egész teremtett világ a szeretet, és mindaz ami elmúlt, és mindaz, ami még nem érkezett el, mert Isten a szeretet, és Isten minden, tehát csak szeretet van és semmi nincs a szereteten kívül. Ezt jelenti, hogy szeret. A létezés leglényege. Ez. Ami Van fogalmilag szeretet, tehát Szeret, olyannyira, hogy nincs is más, a szeretet formája csak minden, ami Van, még ha nem is tűnik mindig így. Mert nem tűnik mindig így. Hiszen tudatlanság és zavar és önmagamba feledkezés vagy zárkózás is van, azaz szeretethiány, ami azonban csak az én átmeneti zavarom, és ami mit sem változtat azon, hogy ami Van az Szeretet, még ha én esetleg nem is így látom épp. Hogy honnan tudható? Számomra leginkább onnan, hogy szabad. Bármit és Mindent szabad, soha semmikor nem jön határozott dorgáló Hang, hogy akkor most ezt tessék azonnal abbahagyni. Nietzsche erre mondja, hogy Isten meghalt, mert hát persze, hogy jó lenne, ha néha szólna, hozzám, konkrétan, most, minden ember vágya, hogy a szeretetet így, törődés formájában érezzem, legfőképp persze, ezt mindig belátom utólag, mert könnyebbségre vágyom, biztosra menni, a szabad akaratom, tehát a dönteseim felelőssége alól picit kibújni, az életem irányítását nálam agyobbnak átadni, ezért esne oly nagyon jól néha a beavatkozás. Isten, azonban annyira szeret, hogy nem teszi. Hanem Bízik és Elfogad, tehát komolyan vesz, tehát megengedi, a bármit, ahogy épp döntünk, beleértve ebbe akár önmagunk és a világ rombolását is. Lenyügöző ez számomra. Mintha nem is lehetne ennél nagyobb szeretet. Hiszen vegyük a növényeket, alig van döntésük, rosszat, értsd szélsőségesen önzőt és a Rendet feszegetőt ők aligha tehetnek. Ahogy az angyalok sem, ha egy pillanatra most megengedjük a létezésüket. Az angyali hierarchiák tökéletes összhangban, a Mindenség, tehát Isten részeként léteznek, tehát Az Akarattal szembe alig fordulnak, és súlyos szankciókat vonnak magukra, ha mégis. Az ember nem. Mármint kevésbé. Hatalmunk is kisebb, persze, tehát kisebb, amivel visszaélhetünk, de összességében mintha a Teremetés legkisebb játékos, szeretett, sőt, szinte elkényeztetett gyermekei lennénk, akik nemcsak, hogy megkaptuk az egész jatszóteret, de akiknek ott bármit szabad. Csoda ez. És persze, hogy Van Rend, attól még, a döntéseknek következményei, igen, Vannak, visszahatások, kihívások, Leckék, ami által csiszolódunk, a Renddel való összhangunk fokozatosan így fejlődik, hogy nem dorgáló szó, hanem jogos következmények érkeznek. Ami másrészt szintén türelem és elfogadás és szeretet, irányunkban, irányunkban csak ez Van, mégpedig Erőnkkel arányban. Ami szintén érdekes. Gyorsulnak a leckék, a hatás visszahatásai, ahogy bontakozik az Ember. Hmm. Corpus a keresztfán. Persze, hogy menekülnél, én is gyakran, Jézusban is felmerült, hogy talán visszaadná a kelyhet, de ettől még marad tény, hogy fel vagyunk szegezve, részei az Egynek, mert semmi nincs a kereszten, tehát a Szereteten kívül. Isten Szeret.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!