Az egyik legnehezebb téma, számomra, huzamosabb ideje már, hogy Isten nem személyválogató. Más szavakkal: hogy nem kell jobb legyek, én, itt és most, ma, hanem elég vagyok, aki vagyok, mert tehát a Minden-s-Ég így IS szeret. Fontos ez nagyon. Hogy a személyiségem állapotától függetlenül szeret. Tehát akár bűnösnek, bénának, esendőnek is. Hogy ez jó hír, az kéne legyen, miért nehézség nekem? Mert a legtöbb problémám pontosan abból fakad, hogy jobb akarok lenni, mert magamnak nem vagyok elég jó – ami nyilvánvaló arrogancia tehát, hiszen kinek képzelem magam, hogy Istennek jó vagyok, így, de magamnak nem. Tudom ezt. Mosolygok is gyakran, de ettől még napról napra visszaesem, mert jobb akarok lenni, és magam körül a világban is jobbítani, ezzel arányban – tudom, hogy tudod, de álljon is itt:

amennyire magunkon javítani akarunk, próbálunk másokon.

Normális. Mondod. És igen, szerintem is, az Irány nem lehet más, mint a tökéletesedés, fejlődés csakis a Fény felé, Van, de a mód, tehát mérték fontos, a törekvés tempója, hogy tehát Irány vagy Cél, törekszem vagy erőlködöm, játékos vagy feszült, derűs vagy türelmetlen, és én még gyakran átbillenek a “sötét oldalra”. Az eredmény? Az erőlködés eredménye mindig erőltetés, tehát súrlódás, szorulás, magam akadályozása, kimondható tehát, hogy

önmagam legnagyobb, sőt egyetlen ellensége én magam vagyok.

Ez van. Egyrészt. Másrészt olykor, ritka, egyre gyakoribb, de semmiképp nem folyamatos pillanatokban meg nem ez Van, hanem olyankor NEM akarok, csak cselekszem, a Cél értése, annak Akarása nélkül, megérzések mentén, bátran, és lenyűgöző, hogy olyankor milyen jól haladok. Igen, tudom, sok szó esett már erről, most Isten nem személyválogató mivolta kapcsán idézem újra fel, mert erős élményem a napokban, hogy távolodom, nem közeledem azzal arányban, amennyire bármit el Akarok érni – míg másrészt ELKÉPESZTŐEN egyszerű, teljesen valószínűtlen, mely okból nagyon nehezen megragadható belesimulni ebbe, hogy nem kell jobb legyek, NEM akarni ezt, hanem elég, ha csak vagyok, ami által automatikusan közeledem, tehát haladok, ha “csak” vagyok, míg másrészt mindent lassítok, ha fejlődni akarok.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!