Érdekes ahogy szembeállítja a kettőt, különösen annak tükrében, hogy az áldozatról mennyit beszélünk. Irgalmasságot kér. Sőt. Mi magunk is Irgalmasságot kérünk az Istentől, mért is nem kézenfekvő, hogy adnunk is ezt kell tudni: nagyvonalú elfogadást, szeretetet a hibák dacára, ami az áldozat magasabb oktávja. Ugyanis az áldozat a Nagyobb irányába alázat, míg az Irgalmasság a kisebbek felé cselekvő. Hmm. Sokat erőlködtem életemben az alázat téma körül, miközben pedig automatikusan van, amennyire irgalmas tudok lenni. Tehát toleráns, cselekvő, elfogadó. Az esendőséget megengedő, sőt az esendőség felé alázattal nyúló, esendőséget látva aktívan emelő. Ejj… Nincsen valódi alázat Irgalmasság nélkül. Aki nem irgalmas, alázata sincs annak, mert valóban a legkisebbekkel, ahogy vagyunk, mutatja a Nagyobbal való igaz viszonyunkat is, hogy az Istent egymásban látjuk-e az egyetlen valódi próba.

Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”

Mt 9,9-13

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!