Az emberek nagy része számára a zarándoklat kirándulás, nekem azonban az Igazságom. Ezért is írok, közben, róla, mert nekem ez nem egy pár hetes kikapcsolódás, hanem a lehető legtisztább felvállalása annak, ami Van épp. Ez Van. Ez a Valóságom. Hiszen nincsen Otthonom, nem vár Társ, nincs hova Haza menjek, a dobozok pedig bárhova mozdulhatnak, utánam, bármikor. Nekem tehát ma a legvégső Igazságom ez, amit most csinálok, a Vándorlás a legőszintébb, esetemben a letelepedés kísérletei voltak a nem igazak. Csudába is. Vándorolnom kell. Kószálni, mint a mesében, bele az ismeretlenbe, amíg az ember hírét veszi egy királylánynak, és onnantól Van Iránya. A királylány. Hogy az ország mi, azt nem tudja, viszont a tehetsége csiszolódik, folyamatosan, közben, kardot és lovat szerez, talán szövetségeseket is, míg végül beállít. Hmm. Persze, hogy hallom az ellenvetéseket. Hogy hiszen évek óta a Lelkesedés fontosságáról írok, és hogy a Helyén lévő Férfi érdemli a királylányt. De nincs ellentmondás. Mindkettő igaz.
A Férfi a Nő érkezése előtt csak kísérletezik.
Élményem, hogy a Nő, tehát Társ nélkül is tudom már az Ügyem, ami Lelkesít, és csinálom is, Alkotok, de egy nagyságrenddel kisebbre vagyok egyedül képes. Mintha felkészülés lenne. Kísérletezés. Kiforrás. Lényege, hogy játszom, modellezek, ami azonban léptéket akkor vált, amikor a Társ érkezik. Nem, ez nem lustaság, hanem épp munka, és nem is megmentőre várok, hiszen a Társ magától nem érkezik, hanem csakis én érkezhetem Hozzá el. Tehát dolgozom, dolgoznom kell, folyamatosan, járni az Utat, csiszolni, szülni, formálni a Jelent, ami a Lehetőség, aki Vagyok, ami a Jövő Alapja. Már most az. Látszik annak, akinek Van szeme hozzá, Hall, akinek füle, de messze, nagyon messze még a teljes kibontakozás, és ez az, amire nem hiszem, hogy a Férfi egyedül képes. Belevágni igen. De készre, nagyra, hatalmasra, országot építeni egyedül én nem. Vándorlok tehát. Nők készítettel fel, Nő vitt új közegbe, Nő miatt indultam, és Nő indított útnak, de most csak Én Vagyok. Így van jól, így kell legyen. Az ösvényt egyedül Járja a Férfi, és hogy erdei kunyó vagy királyi udvar a végállomása az csak rajta múlik. Az őszinteségén. Maradni csak ott szabad és csakis addig ami A Hely, tehát Az Otthon, ahol tehát A Társ is Van.
Addig pedig: Ora et Labora.
Szép, hogy egy bencés monostorból indultam, állomás, fontos a vallás, kell a Rítus az embereknek, magamon is látom, a feszes Rend otthonos, egyben tart, sőt, növekszem benne én magam, és így növesztek magam körül is. Látom ezt, de nem erősségem. Jó tükör, tökéletes kiindulás tehát a bencés alapvetés: Imádkozz és Dolgozz. Nincs más, végül, valóban. Ez működik. Ima és Munka. Úgymint hála, bárhogy is fejezem ki, ami az Ima, és munka, tehát minden erőmmel, kitartóan dolgozni abba az Irányba, ami Lelkesít. Aminek kihívása egyrészt az Igazság, hogy azt Lássam, hogy merjek belenézni, hiszen Hála csak ott, csak akkor Van, ahol, amikor Igazság – és másrészt a Minden Erő. Beleadni a Minden Erőt, a nap teljes munkáját az ismeretlenbe, az Útba, bárhova is visz. Szép ez, nagyon. Hogy a Munka nekem most a gyaloglás, tehát a helyváltoztatás, a zarándoklat. És igen. Kielégít. Teljesen elfáradok a nap végére, semmiféle függésre, annak gondolatára sincsen erőm, az ima viszont magától tör fel, a Hála, aminek formája esetemben mosoly és az írás. Nagyon szép ez így. A Rend. Hogy Van. Így Van. Imádkozz és Dolgozz! … de azért ennem is kéne néha. : )
Öröm, ha megosztod!
