Nagyon éles a szemem, és évek óta nézek vele a Napba – engedem a Napot a szemem kapuján keresztül magamba. Írtam is erről, hogy mennyire jó, tisztít és tölt, fontos része a reggeli rítusomnak, hogy ajánlom. Aztán túlzásba estem, pontosan egy hete. 2015. március 20. a napfogyatkozás, a napforduló és újhold napja is volt, továbbá böjti péntek, egyetlen határozott, mindenhonnan visszhangzó utasítással: NE nézz a Napba! Mit nekem. Rám nem vontakozik, hiszen én szoktattam magam hozzá, Én bírom, évek óta repülök, tudok, megyek, ÉN, még és még, magasabbra és magasabbra…

Ikaros összetöretett. 

Égés által. Konkrétan. A retinámban maradt a kiharapott napkorong képe meg, tehát a fókusz középpontja esett ez által ki, miközben a periferikus mező maradt tökéletesen éles. Kemény. Mindent látok, kivéve, ahova nézek, kivéve, amit Akarok látni. Azt nem. Csak azt nem. Helyette hangyák szaladgálnak ott, a fókuszpontban, egy négyzetrácsos  füzet egy kockájának megfelelő területen, ami az olvasást elképesztően lassítja, írni pedig bár kb. tudok, de az elütéseket nem/alig/erőlködve veszem csak észre. 

Megérdemlem. 

A legkeményebb az egészben ez, hogy tudom, az első pillanattól érzem, hogy ez most pontosan így van jól, hogy abszolút megérdemlem. Ha a szemed megbotránkoztat… igen, ősrégi kihívásom. Továbbá nem helyes ennyire fókuszra koncentrálni sem, ennyire arrogánsan, türelmetlenül, keményen irány-és-út-tudatosnak lenni, hogy lám, én mennyire jól Látok, mindez így van és kész, gyertek. Nem. Érték a fókusz, a tiszta irány, de nagyon fontos a látómező többi része is, emberek, helyzetek, tárgyak, és én túlzásba estem az Ügy, az azzal kapcsolatos megszállottság és maximalizmus, valamint éntudomság, tehát megmondás terén. 

Lehetőség. 

Nem kértem tudatosan, de időszerű, itt és most, abszolút. I-re a pont a mostani Lecke, arra az I-re, ami a tavaly év eleji interjúval kezdődött. Egy ideje már sokkal több a “tapasztalatom szerint”, az “ez csak egy vélemény” és a “nem kell egyetértsünk, de talán érdemes megfontolni”, sokat lágyult a mód, különösen személyesen, és másrészt nagyon megerősödött a mások fontossága. Nem megy egyedül. Hiába a fókusz, hiába, ha éles, az egyedül emelkedni próbáló ember szükségszerűen töretik össze. Közösség az Út, sokan, együtt, Mozgalom az igazi erő, aminek alapja a türelem, megértés, elfogadás, támasz, tehát a kapcsolat, mert erős testvériség csakis az Úton együtt járva alakulhat, ahol a szerepek folyamatában alakulnak majd ki.  

Változom. 

Hogy helyreáll-e a látásom? A szakemberek szerint elvileg igen, lehet, talán, valószínű – szerintem kizárólag abban az esetben, ha maradéktalanul kiiszom a poharat, ha a Leckét őszintén elfogadva mindent, amit lehet ebből most nem egyszerűen fejben észreveszek, de valóban megtanulok. Másrészt napról napra javul. Lassan. És ez is rendben van így. Az első 48 óra elsötétített szobában telt, ma már újra fényben ülök, és pötyögni is tudok. Kemény. Sok szinten kemény, napról napra az, újabb és újabb rétegekkel bomlik. Hála, hogy így történt

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Isten hozott.

Az új bejegyzések tagoknak látszanak csak, de a hét legjobb írását nyilvánosan is megosztom + Facebook oldalamon videók folyamatosak. Bővebben a rendszer okairól és működéséről ITT.

Barátsággal,
Joós István