Lenyűgöző számomra az apostolok lassú felfogása, egy ideje már, lenyűgöző, mulatságos és megnyugtató. Mert az enyém is ilyen.

Mindent tudok.

Mármint nem szó szerint, hanem tökéletesen eleget értelemben, és mégis vissza-visszaesem, mikor előre vagy hátra nézek.

A most helyett.

Tudom ezt. És mégis. Időről időre teszem, mert ember vagyok, kiváncsi, picit öntelt, magamutogató, és mégis, így vagyok Rendben.

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.

Lk 9,46-50

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!