Hatalma Van, hmm, mi ez? Élményem szerint VONZerő, ami bizonyos embereknek bizonyos helyzetekben Van. Hogy min múlik? Igazságon. Ez az élményem. Hogy azzal arányban amennyire valamit Igaznak, tehát Helyesnek érzek annak Hatalma Van felettem. Izgalmas ez. Hogy tehát mindenkinek és bárkinek lehet, Neked, nekem, neki, akárkinek. Hatalma. Azzal arányban, amennyire igaz, és akkor más emberek ennek engedelmeskednek. Sőt. A sötétség is. Pontosabban a más emberek, mert nem tudnak tovább sötétben maradni, tehát maguk űzik a sötétséget – megalkuvás, önbecsapás, önzés, kishitűség, szégyen – magukból ki. Szép ez. Az egyetlen feladat. Igaznak lenni. Hatalom. Amiben a legszebb, hogy az igazulással arányban – senki nem abszolút igaz, közülünk senki – többé nem kell az embert a felelősségre emlékeztetni. Mert az automatikus. Ahol emlékeztetni kell, tehát nem Igaz, ő – pontosabban én, aki ezt fontosnak érzem.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.

Mk 1,21-28

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!