Érdekes ez, hogy valóban a menj el tőlem az első reakció, mikor igazi nagysággal találkozom. Mert olyan elviselhetetlenül kicsi vagyok olyankor… hitben, erőben, elvégzett munkában, emberségben. Hmm. Fontos ez. Az idő jelentős részben nyugodtan, már-már büszkén vagyok önmagam, és ez rendben is van, egyrészt, másrészt fontos mégis a Nagyobb, kapcsolódni és tapasztalni, hogy mégsem igaz a szupersztár önkép, akinek lusta és önkényeztető öncsodálatomban magamat látni hajlamos vagyok. 

Az igazi Nagyság kicsisége állandó tudatában Van. 

… és ettől – mint az átlag ember – mégsem bénul le, hanem a Nagyobb és a Nagyobbság felé pontosan ezért törekszik. Mert a Nagyság vonz. Az Igazi Nagyság. Sőt. Módot is ad, léte, a példa, annak tapasztalása által, ami így követhető, mert róla saját élményem van, hozzá kapcsolódni, felé haladni tehát nem lehetetlen, amint elsőre tűnik, hanem, lásd az elejét: Vonzó. Szép ez nagyon. Hogy valóban Vonzani csak a Nagyobb tud – aki/ami Vonz szükségszerűen Nagyobb – és ezt bizonyosan szolgálat által teszi, magát alám rendelve, ami tehát Vonzó, gyakorolni, javulni, változni pontosan ezért, Nagysággal kapcsolódva, annak hatására kezdünk, mert az ember zsigerileg nagy, sőt Hatalmas, lényünk leglényege, amit az élmény, annak saját tapasztalása ellenállhatatlanul megérint, aminek hatására Igazodnunk muszáj, az ember Igazodni kezd. Hmm. Az igazi Nagyság kapcsolat. A  Nagyobbal, bármely Kicsiség, tehát minden Alázat lényege a folyamatos Kapcsolat, Bizalom “csak” ennek következménye. A Nagyobban, tehát másokban, tehát magamban folyamatosan Bízni valóságosan lehet, amint az ember TUDJA, hogy kicsi, folyamatosan. Tehát örül, hogy adhat, és semmit nem kér. A Nagyságnak észlelhető feltételei nincsenek, hanem csak megjelenik, és Ad. Magából. Törleszted, ha tudod, ha pedig épp nem, akkor majd továbbadod. Hmm. 

Az igazi Nagyság nem épít rendszereket. 

Mert az Egy Igaz Rendet szolgálja, amihez képest bármi emberi erőszak csak. Másrészt gondoskodik. Itt és most, aminek folyamatosan változó, organikusan épülő rendszere mégiscsak van. Nehéz  különválasztani. A nagyobbodás egyik legnagyobb kihívása nem akarni rendszert épiteni. Hogy épülhessen általam. Aki maga épít: kiszakad, legyen bármilyen Igaz is az Alap, az építmény nem lesz tartós, az ember pedig megkövül, “sikere” által – helyét CSAK az foglalhatja el, aki többé nem akar építeni. Csakis akkor épül szilárd. Ha nem akarom. Mert csakis így lehet Igaz az épület. Hmm. A nagyobb Terv részesévé, téglává jó lenni. Mindenki más egó-homokozik csak.

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon – egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.

Lk 5,1-11

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!