A sorrend. EZ a sorrend, így, születnek, sorban, ezt tapasztalom, magamban. Hit először, a mélypont ajándékaként érkezett, de még nyers, sőt vakon arrogáns volt olykor, világhódítani vágyó, általában, de konkrétumok nélkül, mint bármely Lovag vagy elsőszülött, aztán másodikként a Remény, ami az Ügy, a Cél, a Dolgom, az immár Konkrét Feladat felé húzó erő, a Szorgalmas, a Kitartó, a Harcos, csakhogy még mindig magamért szállt síkra, magamért reméltem, magamban gyönyörködtem, az ÉN országomat Akartam, együttműködni szinte képtelenül, és így a második is elbukott tehát, míg végül harmadikként a legkisebb királyfi, tehát férfi létmód, a Szeretet érkezik. Szeretet az ellenállhatatlan, szeretet a Követő, szeretet a Győzedelmes, Szeretet az önfeláldozó, szeretet Szolgáló, szeretet a pásztor. Minden igaz emberi kapcsolódás, bármilyen közösség, munka, ügy, küldetés sikerének nélkülözhetetlen alapja.

Szeretet AZ út, de nem tudok dönteni róla.

Sokat ítam már erről, hogy hiába döntök, nem azon múlik, hanem megérnem kell, minden egyes lépéshez, megérnem, mint a gyümölcsnek, és akkor, CSAKIS akkor hullom alá, érkezem meg, lépek át, változik a viselkedésem meg. Szenvedés az ár. A fához bilincsekkel láncolva érni, egóm keresztjének magányában függve szenvedni, dolgozni, szenvedni, míg a nap, a pillanat eljön. Kétszer ugrottam idejekorán, Hit és Remény “bukásának” lényege ez, hogy nem vártam az időt ki, hanem letéptem magam. Most muszáj. Megérni, megvárni, kiszenvedni. A férfi így szül. Beavatási út az élet, a férfi, de a női is, ahol magamból, önfejűségem és öntörvényűségem vélt kincseiből áldozval léphetek csak tovább. Rendet tanulunk így. Követést. Minden vezetés Lényege, amihez azonban változni kell. Önként vagy történik. Mindegy, végül, kivéve, hogy az utóbbi fájdalmasabb. Másrészt nem hiszem, hogy az előbbi lehetséges.

Szeretettel feszülök.

Hiszek, igen, Remélek, nagyonis, de Szeretni, ha igazán őszintén magamba nézek, még nem tudok. Még mindig nem. Szeretni, tehát bármit elfogadni, tehát mindeneket emelni, tehát a vonzódásaimat és a taszításokat őszintén vállalva Követni. Még mindig nem. Nagyon kemény ez. Hogy TUDOM, hogy közvetlenül függ minden mindennel össze, szeretet, elfogadás, bizalom, vezetés, követés, szolgálat, munka, siker, SZINONIM szavak végül, MIND ugyanazt jelenti, és én TUDOM ezt, abszolút, de tudni kevés, hanem meg kell valósítani. Maradéktalanul, tehát a TELJES személyemmel, az életem MINDEN pillanatában. Jót s Jól. És én még nem. Mert ott, mert ágaskodik az egó sárkány, hidra ez valójában, érzelmeim tengerének mélységeiben vonaglik, fejei felszínen, és hiába a harc, egy helyett kettő nő, ha az ember mindet le nem csapja. Egyben. Mert csakis így lehet. A sokfejű Vágy csakis egyben leölhető, csonkokat tűzzel égetni közben.

A Szeretet csak egyben választható.

Azaz mégsem. A fent leírtak miatt. Mármint így van, de NEM tudom választani. Hanem a hidra szemébe, szemeibe nézve – te jóságos Isten mennyi van neki … lehetetlen … fejek tömegei a sárkány, vágyaim mérgét okádja vissza, és hiába vágtam egyiket-másikat, TÉNYLEG több lett, és én itt ülök, ennek a hatalmas gyíknak, az elfajzott paradicsomi kígyó árányékában, a Nap alig látszik, hanem bűz és sötétség, rettenetes, sűrű, mindent elnyelni fenyegető SÖTÉTSÉG az élményem most, pedig mi minden épült az elmút években. Hit és Remény által. De veszélyben mind, TUDOM, hogy elvész, összemlik, elhamvad, ha a Szeretet BENNEM meg nem születik, és semmit de SEMMIT nem tudok tenni, ez a legdurvább, hogy ezt is tudom, hogy semmit, hanem csak nézem a hidrát, a fejeket, és átérzem a reménytelenséget, a veszélyt, a halálfélelmet, és Hiszek és Remélek, mert az már megy. És hívom. Meg KELL szülessen. Tudom. Bennem, de immár nem magam miatt. Egy csapásra, amint nem a vágyaimmal hadakozom, hanem az egészet tudom adni. Érte, érted, értük, értünk. Magam.

Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”

Jn 10,11-18

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!