Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt. Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából. Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19
*
Fontos a hegyre menni olykor, napi élményem ez, sőt minden reggelem része: a lakásunk terasza a hegyem. Ahova egyedül ülök ki. Sőt, áldozatot is hozok, hogy ezt megtehessem, mert korábban kelek. Lenyűgözően fontos. Számomra. Nyugalomból indítani a napot, és máskor kimondottan elvonulni is, órákra vagy akár hétvégére, nem működnék nélküle – az ember nem tud folyamatosan másokkal, folyamatosan csak kedves lenni. Munka. Bármilyen keményen is hangzik. Szeretem az embereket, de valóban és jól ott lenni nekik munka, amihez nélkülözhetetlen a magammal, pontosabban az én külső és felső kapcsolódásommal töltött idő. Lényege, hogy kicsi vagyok ilyenkor. Minél nyugodtabb – minél jobban sikerül az el-vonulás, minél magasabbra jutok a hegyen – annál kisebb, tehát rész, aminek szelídség és alázat növekedése automatikus eredménye.
Hogy hogyan vonulj el „helyesen”?
Fogalmam sincs. De az én esetemben például fontos, hogy semmit ne vigyek a mindennapokból magammal. A teraszon nincsen munka, sem feladatok, sem elmaradások, még csak más emberek sem. Csak én. És azzal arányban, amennyire csak én tudok lenni: Isten. Automatikusan. Amennyire nem hozok mást magammal, annyira tudok Vele lenni. Amennyire magamat – félelmek, vágyak, aggodalmak – nem hozom magammal. Hmm. Az ember azzal arányban van kapcsolatban, amennyire csak Van. És másrészt aztán vissza, esetemben perceken belül, feladatok-emberek-vágyak, vár a síkság, a dolgom, hamarosan. Mert FONTOS nekem. Istenben merítkezni tudok, el-vonulva, a semmi csinálása által, de hasznos csakis a Munka által lehetek, mindkettőre szükségem van, mint be és kilégzés, egyenletes rendjük a boldog harmónia. Ne feledj hegyre menni olykor! Szabad, megérdemled, sőt szükséged van rá.
Öröm, ha megosztod!
