Az egészséges nem akar gyógyulni. Valóban így van. Pedig a legegészségesebb embernek is volna miből, bármely nap, minden pillanatban, de az „egészséges” ember öntelt, nem fogad tanácsot, nem vesz igénybe segítséget. Igaz. Olyan az egészséges, mint a felnőtt, míg ezzel szemben a beteg, nehézségekkel küzdő, válságban kínlódó ember a gyermekhez hasonlít, mert utóbbi változni, fejlődni, javulni szeretne. Valóságos belső törekvés nélkül nem megy. Egyrészt. Másrészt a betegnek van orvosra szüksége. Annak, aki rosszul van. Alázat kell hozzá, és sok-sok erő, hogy ilyen állapotú emberek közé az orvos valóban menjen. Ugyanis még ők is nehezen fogadják a kúrát. Ritka a beteg, aki valóban gyógyulni akar. Aki készen van rá. Aki eléggé szenved. Nem csak szavakban. Nem. Panaszkodni könnyű. Hanem aki tettekre valóban kész, csendes alázat, a hangosságon túl. Ő kész. Hogy amikor azt hallja: tedd ezt és ezt, vagy: kövess engem, akkor valóban menjen is. Hmm. Merni kell az értelmetlennek tűnő utasításra hallgatni, ha hiteles csatornán érkezik. És. Merni kell tanácsot adni, még ha méltatlan csatornának is érzem magam, amikor valódi figyelem kéri. Gondolkodás nélkül. Mindkettőt. Csakis így megy, mert nem te követsz. Nem. Te félreállsz. És NEM is te adod.

Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: ,,Kövess engem!’’ Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?’’ Ő meghallotta ezt és így szólt: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: ,,Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.’’

Mt 9,9-13

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!