Olyan sokat hiányoljuk a köszönetnyilvánítást, pedig épp a távolság, az elszakadás, a nemszervesülés jele, ha az ember folyamatosan hálálkodik, míg ezzel szemben a kötelesség teljesítése, az igazi mély kapcsolódás során nem vár az ember hálát. Gyermek a legjobb példa, felnőtt korábban egyszer majd hálás lesz, igen, de a mindennapok addig rengeteg munka, ahol nem csak az nem merül fel, hogy folyamatosan köszönnie kellene, hanem az sem, hogy fel tudná egyáltalán mérni. No pontosan így vagyok én a Társsal. Sőt. Munkatársakkal is. De mégsem halálkodom folyamatosan, mert saját élményem is, hogy nem az igazi, amit háláért vagy elismerésért csinálnak emberek. Nem az igazi teljesítmény, vagy nem az igazi ember. Hanem akkor jó, ha magáért teszi. Mert kötelességének, felelősségének, szenvedélyének érzi, mert nem tudja nem tenni, mert NEKI öröm. Az minőség, az tartós. És persze, hogy tudom, hogy örül, ha hálát fejezek ki, teszem is, de nem mert elvárja, hanem mert jó együtt örülni. Gondold azt át, ahol hálátlannak érzed a másik felet! Nem biztos, hogy Helyeden vagy abban. Sőt. Valószínű, hogy nem. Nem Úgy vagy nem Vele jobb lenne. A hála hiánya intő jel, mert a belső motiváció alacsony szintjét mutatja. Miért csinálod? Érdemes tovább?

*

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.

Lk 17,7-10

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!