Sokakat látok a szabadság eszméjének megörülve lassan, majd gyorsulva süllyedni az elme és az egó túlzásába, ami az önközpontúság, a rohanás, a magány – nem lehet ahhoz kapcsolódni, aki maga nem igazodik. Továbbá nyugalma sem lehet. Ugyanis magunktól eltúlozzuk, a tempót, a fontosságunkat, a változást, ami belegondolva nem is lehet másképp, hiszen lehetetlen teher, ha minden rajtam múlik. Egészen elképesztően nagy, mert brutálisan nehéz a rendben lévőt, amihez igazodnom kell, még ha a vágyaim mások is megkülönböztetni az elavulttól, amin változtatni időszerű. A vezetés kevesek dolga. És még ők is billegnek az Úton, így bár az Emberfia Ura a szombatnak is, értsd: egy törvény sem abszolút, de azok formálása nagyon kevesek dolga. A Tiéd például nem. Jó eséllyel: alig. Mert az emberek tömegei közösségben működnek jól, ahol szabályozniuk nem a külső kereteket kell, hanem a belső viszonyokat. Ami a csapat, a család. Tömegeket látok a külső szabályok formálásának joga után ácsingózva a saját életet elhanyagolni – formálni CSAK ott dolgod, amibe vezetőként, tehát szolgálattal beleállsz. 

*

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Mk 2,23-28

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!